A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok pisztolyos, Dávid Krisztina mesél az elmúlt hónapjairól, paralimpiai céljairól, s a halasztás miatti diplomaszerzéséről.
Hogyan telt az utóbbi bő három hónap a koronavírus-járvány alatt?
A járványhelyzet, illetve a kijárási korlátozások nagyon mélyen nem érintettek. Át kellett strukturálni az életemet, hogy miként jutok hozzá például az élelmiszerekhez. Az edzéseket illetően könnyebb dolgom volt, a Budapest Honvéd ugyanis lehetőséget biztosított a kvótás, illetve a válogatott versenyzőinek arra, hogy hozzáférjenek a létesítményekhez. Nyilván csak azokban a sportágakban, ahol nincs testi kontaktus. A sportlövészet pedig szerencsére ilyen, úgyhogy el tudtam járni a BHSE-, illetve a Fehér úti Nemzeti Lőtérre edzésmunkát végezni 10, 25 és 50 méteren is. Ebben sok változtatás addig nem is történt, amíg meg nem született a döntés arról, hogy elhalasztják az idei paralimpiai játékokat. A kerekesszékes életmód miatt sokkal jobban fel vagyok készülve váratlan helyzetekre, a gondolkodásom is olyan, hogy mindig két-három lépéssel előbbre járok. A nagyobb méretű fogyasztási cikkekhez hozzájutottam kiszállítással, illetve el tudtam menni a boltba is vásárolni. Nagyon sok fertőtlenítő szert használtam, nekem nem elég a kézmosás, mert abban a pillanatban hozzányúlok a kerekesszékhez, ahogy haladni szeretnék. Gumikesztyű és kézfertőtlenítő után meg tudtam mindent oldani, csak hát sok volt a macera.
Miként élte meg, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói paralimpiát?
Mindig az év fő versenyéhez igazítjuk a felkészülést, tehát visszafelé számolunk, és nemcsak a paralimpia tolódott, de törölték a világkupákat is. Így egy idő után már nem volt mire formát időzíteni. Úgyhogy igyekeztem az erőnléti edzésekre fektetni a hangsúlyt, és a mennyiségi lövészetet végrehajtani az edzőmmel, Zakor Andreával. Volt olyan is, hogy kitűztünk egy dátumot, és akkor lőttem egy versenyszerű edzést. Közben a Károli Gáspár Református Egyetemre is járok, s mivel a paralimpiát eltolták, úgy döntöttem, hogy nem halasztok idén, hanem megszerzem a diplomámat. Legyen kipiálva a feladat. Most is épp nagyban készülök a záróvizsgára. Az alapképzés után viselkedéselemző leszek. Ezt követi még két év mesterképzés, ez ad majd pszichológusi diplomát.
Korábban volt két szívműtéte. Csalódott a paralimpia eltolása miatt?
Volt egy világkupánk, amit csak az utolsó pillanatban mondtak le. Ekkor bizonytalanodtam el az idei terveimet illetően. Ugyanakkor nagy megkönnyebbüléssel fogadtam, amikor kiderült, hogy nem törölték a tokiói paralimpiát, csak egy esztendővel elhalasztották. Erre még nem volt precedens az újkori nyári játékok történetében. Törölni már töröltek olimpiát, de eddig egyet sem halasztottak el. Ilyenkor tudom azt értékelni, hogy nem kizárólag a sport van az életemben, mert az egy nagyon erős függőségi helyzetet jelentene. Jó állapotban vagyok mentálisan, jó erőben is érzem magam, de nem akartam kitenni magam annak a kockázatnak, hogy megbetegedjem. Mi a sportlövészetben hozzá vagyunk ahhoz szokva, hogy a fegyvereket mindig úgy kezeljük, mintha azok töltöttek lennének. Most az emberekre is hasonlóan tekintettem, mintha mindenki vírushordozó lenne. Nagyon vigyáztam magamra. Emlékszem még arra, hogy milyen volt öt évvel ezelőtt lélegeztetőgépen lenni. Azt az élményt nem akartam volna újra átélni. Benne van a pakliban, hogy simán átvészeltem volna a koronavírus-fertőzést, de nem feltétlenül van ez így. A tüdőt és a szívet is megterheli egy ilyen „kaland”, nem akartam ennek a részese lenni, de pánikhangulatom egy percig sem volt. Szociális kapcsolataimat a virtuális térbe tettem át. Inkább a szüleim miatt kellett aggódnom, mert májusban kórházba kerültek, de hál’ istennek jól vannak. Az a három-négy hét inkább megviselt.
Járt már kétszer az ötkarikás játékokon, de érme még nincsen onnan. Mi a cél Tokióban?
A 10 méteres fő számom mellett 25 és 50 méteren is lövök a paralimpián, sportpisztolyban és szabadpisztolyban a férfiakkal egy mezőnyben. Én is azok közé a sportolók közé tartozom, aki szeret valamilyen fémtárggyal hazajönni egy versenyről. A sportlövészetben a formaidőzítés sem egyszerű, és nüanszok döntenek az érmek sorsáról. Én már sok éve ott vagyok az élbolyban, nagyon az elején. A munka bennem van, meglátjuk, hogy mire lesz elég. Remélem, hogy nyugodtan és felszabadultan tudok majd versenyezni Tokióban.
Forrás, fotó: hunshooting.hu, jochapress.hu
