Válság közepette, költségvetési beszűkülés idején még élesebben vetődnek fel, amit nyugodtan nevezhetünk "csökkenő torta szindrómának", hiszen évek óta ugyanazok a küzdelmek, ugyanazok a mechanizmusok ismétlődnek meg. A harc az állami forrásokért ugyanabban a mederben folyik egyre csökkenő sikerrel, néha ugyan vannak eredmények – néhány százmilliós nagyságrendben – de a hiányok sokasága miatt, a források felhasználása is sajnálatos módon, ugyanabban a struktúrában zajlik. Most elérkezett egy olyan pillanat, amikor is a problémacsoportok, csak egy teljesen új struktúrában csoportosított forrásfelhasználással fedhetők le, oldhatók meg.
Magyarországon a sport területén is nagyon alacsony a kooperáció, problémáikkal a sportágak, országos szakszövetségek egyedül küszködnek, még " legjobb gyakorlataikat" is ritkán osztják meg egymással.
A válság kapcsán csak élesebbé váló finanszírozási probléma mögött, sokkal több húzódik, az eddigi status quo alapjai mállottak szét. A magánszféra felöl felvehető források szűkülésével, még élesebbé válik az állami forrásokért folyó lobby küzdelem, az eddigi elosztási szokásrend modellje megkérdőjeleződik, hiszen adatháttere bizonytalan.
A szükséges forrás nagyságáról kipattannak számok, de hogy mire kellene elkölteni ezeket a forrásokat az nem pontosan fogalmazódik meg, pedig az ördög a részletekben van. A sport egésze az eddigi mechanizmusok alapján, a meglévő források tízszeresét és képes lenne értelmes módon felszívni, de valószínűleg bármilyen változás következik be a sport megítélésében, nem lesz elegendő forrás, akkor viszont közös szinergikus pontokat kell találni, aminek finanszírozása dinamizálhatja a sport egész világát.
A sportról, és a finanszírozásról sokat beszéltek, nyilatkoztak már, de a vélekedések egy ideje körben forognak. A megoldások prioritás sorrendjét, a "hogyant" kell meghatározni! A nyilatkozatok nem érnek el eredményeket, hanem mint negatív működő szómágia, a kiábrándultságot, erőtlenséget növelik.
A potenciálisan legerősebb civilszféra – széttagoltsága miatt – évek óta nem erőpozícióból tárgyal, hanem csak kér, mint egy erőtlen, perifériális terület. Az összeszerveződésért nem lett minden lehetséges lépés végigskálázva, sőt sok területen, az első lépés is hiányzott, hiányzik.
A sport az a terület, ahol például a rendszerváltás óta nincs kötelező szakember-továbbképzés, ahol szinte nincs semmiféle érdekvédelem. A problémákról – ugyanarról – már sokszor beszéltünk a sikeres megoldások azonban hiányosak!
A sportot sokszor vádolják, hogy olyan "utolsó bástya" ahol nem változnak az alapvető mechanizmusok, emberek, ebben van igazság, de azért azt is el kell ismerni, hogy ez a viselkedési modell eddig eredményes volt, lehetett még egy kicsit húzni, lehetett próbálkozni. Bizonyos mechanizmusok valószínűleg most kimerültek, "elfáradtak".
Magyarországon pedig, "mintha" fontos lenne a sportsiker, "mintha" fontos lenne a nemzeti identitás. Sajnálatos módon korábbi történelmünk során a sport átpolitizálódott, és felhasználásra került jobboldalról, baloldalról, s a sporttól való mai "rettegés" a sportfejlesztések teljes leállásához vezetett, pedig úgy elvileg mindenki egyetért a sport pozitív hatásaival, csak amikor valamely ágazatnak forrásokat is kellene biztosítani ehhez, akkor bizony a sport szűk szakterületként határozódik meg. Sárközy professzor számításai, amely a sport interdiszciplináris jellemzőjének megfelelően az ágazati struktúrákban is lát sportra fordított forrásokat természetesen helyes, de ha konkrétabban megnézzük, hogy pl. a Népegészségügyi Programok hány százaléka irányult a sport célokra, akkor már nem biztos – különösen ismerve a minisztériumi struktúrákat, a horizontális projektek számát – hogy ezek a források ténylegesen koncentrálhatók sport célokra. A sport pedig kiváló eszköz a hétköznapi élet átalakítására, az életminőség javítására (pl. mortalitási – morbiditási mutatók javítására). A sport a hétköznapi életet horizontálisan hatja át, ugyanúgy, mint a kultúra, művészet, tudomány, turisztika, nem viseli jól a vertikális szabályzásokat. A sport igényli az állami sportközigazgatás és a sportcivilszervezetek új típusú együttműködését, ez óriási hiányterület. A szakmai kompetencia a terepen dolgozó sportszakembereknél van, de ezek a sportszakemberek egyszer sem tudtak úgy összefogni, egyszer sem tudták, olyan karakteresen megfogalmazni véleményüket, kérésüket, követelésüket, mint a kultúra szakemberei, így nem is tudtak eredményt elérni!
A "status quo" alapjainak málása, a fenntartásra irányuló erőfeszítések növekvő kudarca, megkövetelne egy új gondolkodást, új együttműködést. Amíg a reménye megvan, hogy sikeres egy különálló lobby, és a sportágak külön futnak köröket az életbennmaradásért, addig a sport esélytelen az emelkedésre. Az utánpótlás piramis alulról történő kiüresedését nem mindenki tartja végzetes jelnek, pedig a versenyzőlétszámok korfája, a generációk létszámadatai pontosan mutatják a veszteségeket, és ez nemcsak létszámot érinti, hanem minőséget is! A NUSI – NUPI kiváló – bár csak a sportágak egy részére kiterjedő – munkája lefedi a problémát, miközben kiváló tehetségeket menedzsel, a baj jelentős!
A jól ismert "fogolydilemma" csak rossz alternatívákat kínál, ma az érintettek számára alig látható, hogy úgymint a klasszikus vallatási taktikákkal, és fenyegetésekkel szemben egyedül a kooperáció az eredményre vezető. A média nagyon sokat tudna segíteni ezen folyamatok megfordításában, de sokszor a feltett kérdések sem jók! A feltett helyes kérdéseken is közösen kellene gondolkodni, és a média elkötelezett munkatársaival együtt pontosítani a válaszokat.
Mit is őrzünk? A hatalmi helyzet, és az erős elosztási pozíció lassan virtuálissá válik. Sokkal inkább fontos lenne tudatosan megindítani, impulzusokkal ellátni, az állami igazgatási szférával együttműködésben, például egy jól működő sportgazdaságot. Jól működő külföldi modellek állnak előttünk mintaként, csakhogy nálunk nem "pörög" ezen terület (kivéve például a kerékpárüzletet, és a sportruházat területét, amint azt tudjuk sokszor presztízs célokra, nem pedig sport célokra használnak fel) a rendszerváltás óta!
A sport nemzetstratégiai kérdésként való kezelése rendkívül pozitív gondolat, létezik egy többpárti konszenzussal elfogadott Sport XXI Nemzeti Sportstratégia, van új stratégiája a Nemzeti Sportszövetségnek, néhány kiemelkedő csapatsportnak mint például a Magyar Kézilabda Szövetségnek. A stratégiai irányokat lehet pontosítani, a korszerű jövőtervezési mechanizmus igényli is a folyamatos áttekintést, a prioritások átrendeződhetnek, de a fontos az lenne, hogy tervezett rendben – ne mozaikszerűen – induljon meg egy megvalósítási folyamat, a projektek egymásra épülő, egymást erősítő sora.
A megvalósítási projektek lényegében nem kezdődtek el, ebben a helyzetben át kell tekinteni, hogy mi a sportszakma feladata, és pontosítani kell az állami feladatokat is.
Vannak predesztináltan állami feladatok, mint például a létesítményfejlesztés (nem PPP, nem OLLÉ formában), létesítményfelújítás, a válogatottak rendkívül magas színvonalú felkészítése (szakmai, sporttudományos team munka támogatással) szakemberképzés további minőségi irányban történő modernizálása, szakember-továbbképzés kialakítása, a hozzáférés megteremtése, az önképzési lehetőségek kialakítása, szakmai anyagok korszerűsítése, turisztikai szempontból jelentős hatástanulmányokkal vizsgált hazai rendezésű nemzetközi versenyek támogatása, komplex programok (esélyegyenlőségi projektek) kialakítása.
A "király meztelen" – és az udvar?
A magyar értelmiség – tisztelet a kivételnek – a rendszerváltás után életfeltételeinek fenntartása, esetleges növelése érdekében magára hagyta a "többieket". A magyar társadalom egy jelentős része magára hagyottan romló életkörülményei, életminősége szempontjából süllyedt, helyzete jelentősen romlott. A sportértelmiség sajnálatos módon követte az országos trendeket – a "kevés fóka" valósága és érzete itt is érvényes – de ennek ellenére azt kell mondani, hogy, és lehet konzervatív területnek tartani a sport belső viszonyait, de a rohamosan romló feltételek között, a sport elit próbálta fenntartani régi struktúráit. A sport nevelő, szocializáló hatásainak köszönhetően még mindig a legerősebben összetartó terület a sport, volt sportolók, sportvezetők még mindig hajlandók segíteni a sport berkein belül. Ez a támogató attitűdjeire kellene most építkezni, ennek most eljött az ideje.
A nagy tekintélyű, nagy hagyományokkal rendelkező (12 – 15 sportág) magyar sikereket dominánsan prezentáló sportág nemzeti uniqumként való kiemelésének gondolata érthető, és talán szükséges lépés is, de rendkívül kemény – a sportbeli szolidaritást teljesen szétverő – gondolat a többiek kárára kiemelni nemzeti értékeket. Régóta szükséges a sportágakat egy szűrőrendszerrel – "önfenntartó" képesség szerint 4 – 5 csoportba – sorolni, de ehhez pontosabb szakmai munkára van szükség a sport berkein belül is. Ebben kiemelkedő felelőssége és feladata van a Nemzeti Sportszövetségnek és a MOB – nak is. A sportcivil szféra erejét, egységét meg kell növelni, amely tartással, tekintéllyel rendelkező szakmai partnere lehet a sportközigazgatásnak. Nem lehet kérdés a meglévő értékeket fenn kell tartani, de építkezni is kell, kellene immár!
Az állam feladatának értelmezését pontosítani lehetséges és szükséges is, de régiónkban ugyanazokat a liberálisnál is ultraliberálisabb elveket alkalmazni, mint a nálunk sokkal fejlettebb országokban komoly hiba volt! A magyar sport érték, a sportágak működési alapjainak minimumát biztosítani szükséges, ugyanúgy, ahogy az önkormányzatok egészségfejlesztő, egészségfenntartó sporttevékenységének garantált alapjait, célfelhasználású normatíva formájában biztosítani szükséges. Lassan minden család életébe betör a betegség valamely formája, a szűkülő munkalehetőségek mellett, egyre nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az otthoni ápolásra, az ápolás biztosítására. Az egészségesség fenntartásáról kevesebbet beszélünk, mint a betegségekről. A normalitás rohanó tempóban távolodni látszik.
A magyar sport az egyetemes és a magyar kultúra része, Magyarország számára a hagyományai alapján pedig a sport kiemelkedő nemzeti érték. A globalizáció feloldó, egységesítő világában csak a lokális, helyi társadalom, helyi értékrend megerősítése adhat védelmet. A sport kiváló eszköz, az életminőséget döntően befolyásolhatja a szabadidő- eltöltés aktív módjainak elterjedése.
Mint a legkisebb fiú az égig érő fán – A felemelkedő sportágak
Van – e szövetségese a magyar sportelitnek, és a vezető sportágaknak. Igen van a leromló feltétel közepette, sokszor elfeledkezünk pozitív tendenciákról. A Nemzeti Sportszövetséghez tartozó sportágak (74 + 10 együttműködő sportszövetség) száma is egyre emelkedett az utóbbi években. vannak sportágak amelyek teljesen alulról kezdve szervezték meg magukat. Létrehozták országos hálózatukat, versenyrendszerüket, megjelentek a nemzetközi porondokon, jelenleg is sikereket érnek el (pl. küzdősportágak: karate, kick-box).
2009 nyarán, a nem olimpiai sportágak Világjátékán ezek s sportágak rendkívül eredményesen szerepeltek az olimpia utáni legrangosabb nemzetközi megmérettetésen.
Finanszírozási szempontból ezek a sportágak – akik edzőhely és eszközök nélkül kezdték –
elsők között voltak, akik támaszkodtak:
. a szülők rendkívül jelentős hozzájárulására,
. a sportolói tagdíj rendszerre
. akik legdinamikusabban kapcsolták be a magántőke szponzorait
. működési költségeiket, apparátusukat a minimumon tartották, és tartják
Az új sportágak az évek alatt növelték edzésszámukat, tökéletesítették edzésmunkájukat. Szakembereik nemzetközi hírűek, versenyeik vonzóak, versenyrendszereik működnek.
Közel harmincezer regisztrált nem olimpiai sportoló, kétezernél több egyesület napjaink fejletlen civil világában elég nagy erő, még ha szervezettsége még nem is megfelelő!
És ezek azok a szövetségek is, akik nincsenek benn az utánpótlás rendszerekben, nem kapnak kellő mértékű média figyelmet, eredményeik eltérő megítélés alá esnek, versenyzőik és edzőik jutalmazása jelentősen elmarad az olimpiai sportágakétól, és mivel nem érik el a felsőoktatási intézmények ingerküszöbét – nincs "kellő" számú jelentkező – kizáródnak a szakemberképzés normál menetéből, és még sorolhatnánk.
Ezek a sportágak nagyobb figyelmet érdemelnének a sport vezetőitől, a sportközigazgatás részéről, a politikum döntéshozóitól, a médiától.
A hálózatelmélet napjainkban már bizonyította, hogy a "kicsik" nélkül, és élő kiterjedt, működő, együttműködő kapcsolatrendszer nélkül csak rugalmatlan, összeomlásra hajlamos rendszerként működhet minden nagy rendszer. A sport számára a válság nem arra jó, hogy tovább szűkítse az "sport elit" köreit és bezárkózzon, hanem arra, hogy új utakat keressünk, és növeljük az együttműködés mértékét és minőségét, és ehhez valóban szükséges vezetői belátás! az informatika fejlettség ma lehetővé teszi 
a sport egészének, tevékenységeinek magasabb szintű összeszervezését!
Az érdekeket ne felejtsük el! Magyarországon a rendszerváltozást követően nem volt – mint ahogy komoly sporttudományos megrendelések sem voltak, sem az állam, sem a szövetségek részéről – kutatás az érdekeltek, érintettek érdekeinek vizsgálatára, pedig e nélkül elég nehéz változásokat kezdeményezni. Természetesen az eddigi kiharcolt, kivívott eredményeket, vívmányokat meg kell tartani, de az út más, mint eddig.
Át kell gondolni a hosszútávú kívánatos prioritásokat, de át kell tekinteni, azt is, hogy melyek azok a projektek, amelyek döntően nem forrásfüggők, de már rövidtávon is eredményeket hozhatnak. Át kell gondolni, hogy melyik sportágak tudnának célzott támogatás és a szakmai figyelem emelkedésével rövidtávon jelentős eredményeket felmutatni.
A magyarországi, európai és a világ média fogyasztása, sportrendezvények néző struktúrája jelentősen eltér. A látványsportokká lett sportágakba csak egynémely magyar sportág tartozik bele. A közvetlen sportfogyasztó nézők száma sem kontrolált Magyarországon. Az "új" sportágak alapvetően dinamizálhatják ezt a piacot, helyzetet is. Az érdekesség vált a médiafüggővé tett passzív nézők számára meghatározóvá, stratégiailag fontos új elemekkel dúsítani a megismerhető sportágak számát!
Az elitsport mögött szükséges egy szélesebb versenysport utánpótlás piramis, ha tagadjuk is az utánpótlás alulról kiürül, ennek a folyamatnak a megfordításában óriási szerepet játszhat a nem olimpiai sportágak sora! A virtuális világtól visszahódítani a fiatalokat, valamilyen izgalmas, érdekes, a mai korhoz közel álló tevékenységgel lehet, ebben már van tapasztalat!
A minimális cél a most elterjedt 2 – 3 edzéses gyakorlat helyett, a heti 5 edzés egy hétvégi versenyre épülő modell lenne! A sokszor megnyomorító, kiégető sikerkultúra helyett, már régóta nagy igény lenne, egy sikerélmény kultúra kialakítására.
A sport integrált felfogása azt jelenti, hogy az elitsport, a versenysport mögött is szükségesek konkrét lépések, projektek (pl. jó példa nordic wallking program) a magyar lakosság motivációs és attitűd rendszerének átalakítására! Az utcákon évek óta nem látni egyetlen óriásplakátot sem, ahol egészséges, sportoló család képe, ikonja látható! Vajon miért?
A sport világa együttesen lehet immár csak eredményes, kizáró, mozaikszerű erőfeszítések immár, csak részeredményt hozhatnak!
A kisebb olimpiai sportágak, a nem olimpiai sportágak, Világjátékokra ki nem kerülő nem olimpiai sportágak érdekei sok tekintetben közösek. A szponzorációs, esetleg "Arculatot" vásárló tőke nagysága drámaian beszűkült. A Magyarországon működő multinacionális cégek egy jelentős része közömbös a magyar sport sikerei iránt, a személyes kapcsolatokon nyugvó szponzorációs tevékenység elérte "holdudvara" szélét. A sportgazdaság fejlődése nélkül, és a sportból származó források visszaforgatása nélkül a magyar sport halott, újraélesztése nem vonatkozhat csak a vezető sportágakra, új paradigmára van szükség!
Most kell a sportnak, a sport vezetésének nemzetstratégiai irányzatként viselkednie, ténylegesen felnőnie ehhez a ranghoz.
A jövőalternatívát nem valaki másnak kell kialakítania, egy karakteres SportIdeáról nem lehet lemondani. a változás egyébként megállíthatatlan! A kérdés az, hogy olyannak szeretnénk – e ezt a világot, mint ahogy eddig megvalósítatták velünk! A sport szereplőinek most együttesen kell fellépnie, és fejlődnie!
Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat
Fotók: Vörös Nándor
