Sportszerekkel támogatja a speciális olimpikonokat a Magyar Tenisz Szövetség. Interjú Richter Attila főtitkárral.

CQ8E3614A 2013 óta tartó szakmai és együttműködési támogatás mellett ebben az évben 200 000 Ft értékében sportszerekkel, ütőkkel, hálókkal, labdákkal, ingyenes pályahasználattal segíti a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) tenisz szakágát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ). Erről idén februárban a Tenisz Bálon döntött a szervezet vezetősége, akkor, amikor az év teniszezői között Begovics Éva és Kelemen Zsombor, a Los Angeles-i Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon elért eredményeik alapján az “Év speciális teniszezője” díjat vehették át Dr. Szücs Lajostól, az MTSZ elnökétől és Richter Attilától, az MTSZ főtitkárától.

– Három évvel ezelőtt írt alá a szövetség stratégiai együttműködést a speciális olimpikonokkal. Milyen eredményeket lát 2013 óta?

– A Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel kötött megállapodás értelmében szakmai támogatásban részesítjük a versenyzőket, akik nagyon szép eredményeket érnek el. Azóta például kiválóan szerepeltek a versenyzők a speciális tenisz Európa Bajnokságon és a tavalyi Los Angeles-i Világjátékokon is, ahol egyéniben két ezüst, vegyes párosban pedig aranyérmet szereztek. Nagy tisztelettel figyeljük és támogatjuk a speciális olimpikonokat, és nagyon boldogok vagyunk, hogy az MTSZ is hozzá tud kicsit járulni ezekhez a sikerekhez.

DSC_2312– A két szövetség közötti együttműködési megállapodással szinte egy időben lett Szávay Ági az MSOSZ tenisz szakágának nagykövete. Ez mit jelenthet az értelmi fogyatékossággal élő játékosoknak?

– Több speciális olimpiai tenisz versenyre is ellátogattam az elmúlt években, és azt tapasztaltam, hogy a versenyzők odafigyelnek Ágira, lesik az utasításait, tanácsait és ő is egy kedves, otthonos közegben érezheti magát. Folyamatosan megtapasztalhatja az integráció áldásos és felemelő hatásait. Én személy szerint már fiatal korom óta kötődöm a fogyatékos emberekhez. A legjobb barátom húga és az egyik kedves ismerősöm is Down-szindrómával él, így közelebbről is jól ismerem ezeket a csupa szív fiatalokat. Élmény velük időt tölteni és teniszezni is. Az elfogadás pedig már hazánkban is kezdi kinőni a „gyermekcipőt”.

– Az MSOSZ tenisz szakága 2010 óta 15 sportolóról 200-250 sportolóra növelte versenyzői létszámát és a már meglévő 2-3 egyesület mellett további 10-15 egyesület csatlakozott a sportághoz. A versenyeken 60-70 fő értelmi fogyatékossággal élő, valamint tanulásban akadályozott sportoló indul rendszeresen. Szakemberként miben látja a siker titkát?

– A szakág vezetője, régi kedves ismerősöm Sebestyén Kata a Magyar Tenisz Szövetség által bevezetett Play and stay módszer segítségével érte el ezt a sikert, hiszen e hatékony módszer által az értelmi sérült emberek is sokkal könnyebben és gyorsabban tudják elsajátítani a tenisz sport alapjait. Hogy mennyire ügyesek a pályán, arról évente az Európai Tenisz Napon is meggyőződhetünk.

DSC_2259– Az MSOSZ és az MTSZ a kölcsönös segítségnyújtás, valamint további számos jövőbeli közös projekt reményében működik szorosan együtt. Milyen terveket szövögetnek az elkövetkezendő időszakban?

– Évek óta közösen rendezünk edzői továbbképzéseket, egy ideje már közös szervezésben zajlanak az Erzsébet-táborok is Zánkán, ahol egy héten keresztül Szávay Ágnes nagykövet és Sebestyén Kata szakágvezető irányításával készülhetnek a fiatalok, gyerekek. Így ez lesz idén is. Most sportszerekkel, pályabérlettel, hálókkal és ütőkkel készülünk megörvendeztetni a speciális olimpikonokat és az őket felkészítő lelkes szakembereket, hogy ezek a kiváló eredmények még szebbek legyenek, a játék öröme pedig még több értelmi fogyatékos fiatal körében ismert legyen. Célunk, hogy folyamatosan és még többet tudjanak gyakorolni a gyerekek, és hogy állandóan pattogjon a labda.

Az interjút készítette: Szőke Viktória, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kommunikációs igazgatója

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS