Sporttörténelmi karate bronz a régiók Eb-jén

A Párizsban megrendezett viadalon a György Dániel, Hárspataki Gábor, Höning Dávid, Szegedi Döme, Tadissi Martial és Virág András összetételű együttes egy vereség mellett három diadallal érte el a nagyszerű eredményt.

fiucsapat.jpg
A karate sportág speciális megmérettetése a régiók Európa-bajnoksága, amely 13 évvel ezelőtt váltotta fel a klubcsapatok kontinensviadalát. Az Eb-n az adott országok méretüktől függően kategóriánként 1-4 csapatot indíthatnak. A június 6-7-én a párizsi Pierre de Coubertinről elnevezett Sportcsarnokban megrendezett versenyen – ahol 23 ország 142 csapatának 630 sportolója vett részt – Magyarországot egy-egy felnőtt férfi és női kumite (küzdelem) csapat képviselte.

A férfiak két remek győzelemmel indítottak. A 16 között Hárspataki, Höning és Tadissi remeklésével 3-0-ra verték Normandiát (francia), majd 2-1-re felülmúlták Belgrádot. A szerbek ellen Tadissi és Szegedi szállították a győzelmeket. A döntőbe jutásért egy újabb francia ellenfél, az Ile de France együttese következett, amely rendkívül szoros csatában 2-1-re nyert. A mieink közül ezúttal Tadissi hozta a maga meccsét, de az ötödik, döntő mérkőzésen Höning is nagyon közel állt a diadalhoz: 2-0-ra vezetett, ellenfele innen fordított.

A rendkívül fiatal magyar együttes azonban így is kiharcolta a bronzmérkőzés jogát, sőt, a harmadik helyért 3-1-re felülmúlta Hercegovinát. A bosnyákok ellen Tadissi, Szegedi és Höning bizonyult jobbnak riválisánál.

„Nagyon jól teljesített a csapat, mindenki hozta a formáját. Nagy szívvel és lélekkel dolgoztak a fiúk, megmutatták, hogy még sok mindenre lesznek képesek a jövőben. Megyünk tovább, nem állunk meg, de most nagyon örülünk a férfi csapat első Európa-bajnoki érmének” – értékelt Ruzsinszki György, a felnőtt válogatott edzője.

A szakember biztatónak nevezte, hogy a két hét múlva sorra kerülő bakui Európa Játékokon érdekelt Tadissi Martial mind a négy mérkőzését megnyerte.

A női együttes (Bartha Nikola, Molnár Réka, Vajda Lilien, Varga Fruzsina) első mérkőzésén 2-0-ra kikapott a belgrádi női csapattól, ezzel helyezetlenül végzett.

sajtóközlemény, karate.hu – Turák Péter

Forrás: www.monokli.com – RSS