Sporttörténelmi magyar szereplés a győri kick-box Eb-n

Soha nem szerepeltek ilyen jól magyar kick-boxosok világversenyen, mint a győri utánpótlás Európa-bajnokságon. A rekordlétszámot, 39 ország 1600 indulóját felvonultató, remek hangulatban lezajlott Eb-n a hazai fiatalok összesen 28 aranyérmet nyertek. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke szerint az Eb megrendezése is sikeres volt, így jó eséllyel pályázunk a sportág 2021-es és 2022-es utánpótlás világversenyeire – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Fiataljaink az Európa-bajnoki címek mellett 23 második és 63 harmadik helyet is szereztek, ezzel felülmúlták az eddigi legjobb magyar szereplést. Hazánk Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.

A hazai rendezésű Eb-n 8 és 18 éves kor között több korosztályban rendeztek versenyeket, és a formagyakorlat versenyszámok mellett a sportág mind a hat küzdelmi szakágában avattak bajnokokat.

A legtöbb elsőséget, 12-t a pointfighting szabályrendszerben szerezték a mieink, tíz Eb-cím született kick-lightban, négy light-contactban, de a hagyományosan erős tatamis szakágak mellett a ringben és formagyakorlatban is lett magyar aranyérmes.

Egyéniben legeredményesebb magyarként Bárdos Inez két arany- és egy bronzérmet nyert, míg Hammer Máté két Európa-bajnoki címet szerzett. A négy csapat versenyszámból is sikerült egyet a hazai kick-boxosoknak megnyerni.

„A magyar szereplés felülmúlta a várakozásokat, minden szabályrendszerben ott tudtunk lenni a legjobbak között, sikerült megőrizni a helyünket a világban” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Önmagában nagy dolog, hogy az eddigi legnépesebb magyar csapatot tudtuk kiállítani, mert a rutinszerzésre és az erőfelmérésre nincs egy ilyen versenynél jobb lehetőség. Az pedig a hab a tortán, hogy minden idők legjobb szereplése kerekedett ki ebből.”

Jól sikerült az Európa-bajnokság megszervezése és lebonyolítása is, ami további sportdiplomáciai sikerek záloga lehet – hangsúlyozta a sportvezető.

„A sportág rendezvényei közül mindig az utánpótlás világversenyek a legnépesebbek, ezeken lehet a leginkább megcsúszni. Mi azonban helytálltunk, és ez nem csak az én véleményem, hanem a világszövetségé is. Terveink között szerepel, hogy két év múlva egy ugyanilyen utánpótlás Eb-t szeretnénk rendezni, a rákövetkező évben pedig utánpótlás vb-t. Azt gondolom, hogy jó eséllyel pályázunk ezekre. Voltam már néhány világversenyen, sehol nem volt ennyi ország és ennyi versenyző, sem ilyen remek versenyhelyszín, mint az Audi Aréna Győr és a lebonyolítás is gördülékeny volt. Ha ez nem elég, akkor nem tudom, mi kell még…”

Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, Győr, a magyar érmesek:

 

Aranyérmesek:
Fördős Jázmin (gyermek lány, pointfighting, 30 kg)
Pusztai Ábel (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Kozmann Mónika (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Nagy Bálint (kadet1 fiú, pointfighting, +47 kg)
Petró Lilian (kadet2 lány, pointfighting, 32 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, pointfighting 37 kg)
Trenyik Hanna (kadet2 lány, pointfighting, 65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, pointfighting, 37 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, light-contact, 50 kg)
Nagy Tamás (kadet2 fiú, light-contact, 42 kg)
Zajácz Bence (junior férfi pointfighting 69 kg)
Mezei Nikolett (junior női kick-light, 65 kg)
Debre Bence (junior férfi, kick-light, 69 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, kick-light, 89 kg)
Vígváry Viktor (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, kick-light, +94 kg)
Pálfi Viktória Dóra (junior2 női, K1, 56 kg)
Hadra Bíborka (gyermek lány, pointfighting, 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 lány, kick-light, 37 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)
Kadet1 pointfighting csapat (Pántya Réka, Péter Magdolna, Malatyinszki Bendegúz, Nagy Bálint, Dénes Dániel, Földi Dániel)

 

Ezüstérmesek:
Bánfi Boglárka (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Román Nikolasz (kadet1 fiú, pointfighting, 32 kg)
Dénes Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 47 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, pointfighting, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, pointfighting, 50 kg)
Pataki Klaudia (kadet2 lány, pointfighting, +65 kg)
Török Dóra (junior női, pointfighting, +70 kg)
Viczián Roland (junior férfi, pointfighting, 69 kg)
Kolozsvári Kinga (junior női, kick-light, 60 kg)
Kurunczi Noémi (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 lány, kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 lány, kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 fiú, full-contact, 45 kg)
Kiss Panna (junior2 lány, full-contact, 48 kg)
Jászai Orsolya (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Baráth Albert Károly (kadet2 fiú, kick-light, 57 kg)
Pallag Csenge (junior női, light-contact, 70 kg)
Halász Enikő (junior női, light-contact, +70 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, light-contact, 89 kg)
Németh Péter (junior férfi, light-contact, 94 kg)
Kunya Noel (junior2 férfi, full-contact, 67 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)

Bronzérmesek:

Kozsuch Kincső (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Halmágyi Nikolett (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Debreczeni Frida (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Nagy Vince (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Puska Dániel (gyermek fiú, pointfighting, 30 kg)
Géczi Csaba (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Kozma Kornél (gyermek fiú, pointfighting, 36 kg)
Menkó Zalán (gyermek fiú, +36 kg)
Vicsorek Zita (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Fülöp Anna (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Nagy Míra (kadet1 lány, pointfighting, 37 kg)
Pántya Réka (kadet1 lány, pointfighting, 47 kg)
Halmágyi Levente (kadet1 fiú, pointfighting, 28 kg)
Földi Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 42 kg)
Viczián Vivien (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Hegedűs Hanga (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Wallandt Gergő (kadet2 fiú, pointfighting, 42 kg)
Solymosi Bence (kadet2 fiú, pointfighting, 52 kg)
Lázár Erik (kadet2 fiú, pointfighting, +69 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Nagy Lilla (kadet2 lány, light-contact, 42 kg)
Kovács Laura Fanni (kadet2 lány, light-contact, 46 kg)
Török Karola (kadet2 lány, light-contact, 55 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, light-contact, +65 kg
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, light-contact, 69 kg)
Cselovszki Patrik (junior férfi, pointfighting, 57 kg)
Bálint Martin (junior férfi, pointfighting, 63 kg)
Czár Tibor (junior férfi, pointfighting, 79 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, pointfighting, +94 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Pallag Csenge (junior női, kick-light, 70 kg)
Maruscsák László (junior férfi, kick-light, 63 kg)
Németh Péter (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Györe Bendegúz (junior1 fiú, full-contact, 57 kg)
Erős Patrik (junior1 fiú, full-contact, 60 kg)
Berecz Tibor (junior1 fiú, low-kick, +81 kg)
Szeleczki Lilla (junior1 lány, low-kick, 48 kg)
Kékegyi Márk (junior1 fiú, K1, 51 kg)
Varga Kristóf (junior1 fiú, K1, 71 kg)
Lázár Noel (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 női, kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fiú, fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 lány, full-contact, 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 lány, full-contact, +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 fiú, full-contact, 48 kg)
Kánai Kristóf (kadet2 fiú, kick-light, 42 kg)
Simon Dávid (kadet2 fiú, kick-light, 63 kg)
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, kick-light, 69 kg)
Szögi Nóra (kadet2 lány, light-contact, 65 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Nagy Máté (junior férfi, light-contact, 69 kg)
Kamilli Mirella (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Elek Ágnes (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Kleinheisler Dorina (junior2 női, low-kick, 70 kg)
Borbás Csaba (junior2 férfi, low-kick, +91 kg)
Szilágyi Viktória (junior2 női, K1, 60 kg)
Flack Márk (junior2 férfi, K1, 75 kg)
Gyermek pointfighting A csapat (Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Kozma Kornél, Puska Dániel, Tóth Márk, Zodoma Zétény)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS