A Budapesti Rögbi Központ átadása nem pusztán egy ceremónia lesz, hanem történelmi pillanat is egyben, hiszen a főváros első rögbistadionját adják át szombaton a Kincsem Parkban. Csúcsminőségű pálya, impozáns lelátó és egy műemlék épület ad otthont ezentúl az utánpótlásnak és a válogatottnak, ezzel is biztosítva a lehetőséget, hogy a sportág megkezdje felzárkózását a nemzetközi élmezőnyhöz. A Rögbi50 elnevezésű ünnepségről, a komplexumról és a születésnapi kívánságokról Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke beszélt.
Ünnepre készülnek…
Igen, nekivágunk a magyar rögbi következő 50 évének, de azelőtt megünnepeljük az előző 50-et. Iain Lindsay brit nagykövet úr vállalta a társelnöki posztot az 50 éves emlékbizottságban, amelynek 15 tagja van, mint a rögbicsapatnak, és ennek a bizottságnak az első és legfontosabb feladata, hogy megszervezze a Budapesti Rögbi Központ átadását, ami a lettek elleni Eb-selejtezővel kezdődik el, október 12-én, 14 órakor. Egész napos programmal terveztünk a Kincsem Parkban, érdemes lesz kilátogatni.
Még ízlelgetjük a kifejezést, Budapest Rögbi Központ… Segítene jobban megismerni?
Egy gyönyörű. ám de raktárnak is rossz állapotú műemléképületről van szó, ami évtizedek óta használaton kívül állt. A magyar kormány és a Maccabi Európa Játékok szervezőbizottságának köszönhetően vadonatúj stadion épült, a felújított épületben öltözők, lobby kap helyet, de a rendelkezésünkre áll egy 2200 fős nézőtér is. Remekül sikerült a főpróba, hiszen még a nyitás előtt kölcsönadtuk az öttusa szövetségnek, itt került sor a szeptemberi világbajnokságra. Multifunkcionális stadionról van szó, amely már nem csak a lóversenyeknek ad otthont, hanem rögbinek, agárversenyeknek, de két év múlva itt rendezik a lovas világjátékokat is.
Mivel nincsenek a középpontban, sokaknak meglepetés lehet, hogy 50 éve léteznek. Összefoglalná nekünk röviden?
Azzal kezdeném, hogy tisztelet a bátraknak, akik 1969-ben, Pécelen, a kommunizmus kellős közepén megalapították a tiltott rögbisport első szakosztályát. Szintén tisztelet a Vörösmarthy Gimnázium tanulóinak, illetve egy olasz úrnak, Carlo Passalacquának, akit azért küldtek diplomáciai szolgálatba, hogy a rögbit meghonosítsa itt. Ez olyan jól sikerült, hogy a KGB ki is utasította az országból. Ők a mi legendáink, és fogunk is velük találkozni a stadionavatón, mert szerencsére még itt vannak közöttünk. Ezután a tiltottból a tűrt kategóriába lépett át a sportág a ’70-es években, mára pedig a támogatott kategóriába került. Úgyis mondhatnám, hogy ’69-90-ig volt a gyerekkor, ’90-től pedig elindult a fejlődés, hiszen már bejegyzett szövetségként, a nemzetközi és európai testületek tagjaként bekapcsolódtunk a nemzetközi vérkeringésbe.
És mi a helyzet most?
Az elmúlt 3-4 évben nagy lendületet kapott a magyar rögbi, és megmutattuk oroszlánkörmeinket. Nagy előrelépést jelent, hogy idén nyáron a férfi csapatunk ott lehetett az európai 12-es, olimpiai kvalifikációs döntőn. Női csapatunk folyamatosan a 20 legjobb európai együttes között van, ráadásul egy presztízsértékű meghívást is kaptak a moszkvai téli rögbitornára, ahová soha nem hívtak magyar csapatot. Fiú 15-ös, klasszikus rögbi-válogatottunk 20 helyet javított a világranglistán az elmúlt 3 évben. Ennyit számít, hogy a támogatott kategóriába kerültünk, mert sokkal magasabb szintre tudtunk lépni, gondolok itt többek között arra is, hogy így walesi és skót szakemberek dolgozhatnak velünk, akik a férfi és női szakágat Európa középmezőnyéhez, később – reményeink szerint – élmezőnyéhez zárkóztathatják fel.
Ehhez viszont elengedhetetlen az utánpótlás.
Nem mondom, hogy jól állunk, de azt sem hogy rosszul, hiszen 600-700 gyerek érkezik a 12-i ünnepre. Kevés anyagi forrásunkat arra fordítjuk, hogy a gyerekek utazását biztosítsuk az eseményre. De nem nézőként lesznek ott, mert a stadionavatásnak nem is az lesz a legfontosabb része, hogy lejátszunk egy Eb-meccset, hanem az, hogy utána átadjuk a gyerekeknek a pályát. Az ő tornájuk is azt vetíti előre, hogy ezt a komplexumot a jövő nemzedékének szánjuk.
Ha az ember a rögbire gondol, keménység, nagy esések, vakmerő játékosok jutnak eszébe. Ön szerint, mi jellemzi a sportágat?
Becsület, szenvedély, szolidaritás, fegyelem, tisztelet.
De ettől még kemény. Hogy lehet mégis vonzóvá tenni a szülők, gyerekek számára?
Nyilván vannak nagy esések, de a füvön, s az belefér. Ám, ami fontosabb, hogy végtelenül tisztességes sport, mert szemtől szemben történik minden, nincsenek láthatatlan és nem etikus szerelések, mert szigorúak a szabályok. Komoly értékként kiemelném a játékvezetők jelenlétét, akik tekintélynek számítanak. Minden mondatuk ki van hangosítva, együtt nézik végig a csapatkapitánnyal a szabálytalanságot, s a legkisebb kihágást nyílt kommunikációval ismertetik, aztán kiállítják a vétkes játékost. Ez fontos, mert ha a gyereket sportolni küldöm, akkor olyan környezetben szeretném látni, ahol a testi épségére figyelnek, védelmezik. Aztán ott van a csapatjáték, a közösségformálás. 15 ember, nagyon avatott és összehangolt együttműködésén múlik az, hogy tudnak-e célt vinni, vagyis letenni a labdát az ellenfél vonala mögé.
Tételezzük fel, hogy a szülinapi tortájuk előtt állunk. Mit kíván, amikor elfújja a gyertyákat?
Azt kívánom magunknak, hogy a rögbi bekerüljön a magyar vérkeringésbe, hogy ne csak egy periférián lévő, majdhogynem szubkultúraként működő sportág legyen, hanem ott is meghonosodjon, ahol nem feltétlenül van megfelelő infrastruktúra. Kapjon helyet az egyetemi képzésben, meg az iskolai testnevelésben. És, hát a legfontosabb, hogy a válogatottjaink egyre magasabbra kapaszkodjanak a ranglistán. Az irány jó, és azon dolgozunk, hogy a következő ünnepségen elmondhassuk, szép és sikeres 50 évünk volt…
Forrás, fotó: Magyar Rögbi Szövetség
