Steve Clark a Ferrarihoz szerződik

image

A topcsapatok előszeretettel vadásznak egymás vezető szakembereire, a hírek szerint nemrég a Mercedes GP csapott le a hosszú ideje a Ferrarinál dolgozó Marco Fainellóra, most azonban a maranellóiak visszavágtak a németeknek.
Az olasz Autosprint értesülései szerint a Ferrarinak sikerült elcsábítania a jelenleg a Mercedesnél dolgozó Steve Clarkot, akinek a szerződtetését még a héten hivatalosan is megerősítheti a csapat. A 42 éves Clark a Formula-1 berkein belül elismert technikai tanácsadó, aki korábban a Ferrari jelenlegi technikai igazgatója, Pat Fry mellett dolgozott a McLarennél és az olasz lap szerint most a Ferrarinál a korábban menesztett Chris Dyer feladatait vehetné át, így elsősorban a pilóták versenymérnökeinek, Andrea Stellának (Fernando Alonso) és Rob Smedley-nak (Felipe Massa) a munkáját irányítaná.