Stevens: A legjobb része Alonsóékkal harcolni

F1

2015. július 18. szombat, 08:47

Szerző: Strommer Benjamin

A Manor versenyzőjének a mezőny leggyengébb autójával kell boldogulnia, rajtbüntetések miatt mégis többször előfordult, hogy nagyobb F1-es csapatok pilótái rajtoltak mögüle.

Kanadában és Ausztriában például a 17. rajthelyről indulhatott a nagyok motorcsere miatti hátrasorolása miatt, olyan versenyzőkkel maga mögött, mint Jenson Button, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel (őt más okból büntették). Nyilatkozatában Will Stevens arról beszélt, hogy minden alkalommal harcolni próbál a nyilvánvalóan gyorsabb ellenfelekkel, habár a végkifejlet nem kétséges.

„Őszintén, igazán nehéz ellenük versenyezni, hiszen jelen pillanatban sokkal gyorsabbak, mint mi” – nyilatkozott a brit pilóta. „A legjobbunkat nyújtva igyekszünk versenyezni velük, hiszen olyankor pozícióért harcolunk. Ilyenkor kompromisszumot kell kötni. Ha túl keményen harcolunk, akkor hosszú távon valójában több időt veszítünk, mintha a saját versenyünk teljesítenénk.”

„Muszáj a fejed használni az ilyen szituációkban, és felismerni, amikor vesztes csatát vívsz. Megpróbálod magad mögött tartani őket, miközben nyilvánvalóan gyorsabbak. Elengedni nem fogod őket, de ha olyan helyzetben vannak, hogy megelőzzenek, akkor nincs értelme túlságosan megnehezíteni a dolguk. Ha magad mögött tudnád tartani őket időveszteség nélkül, akkor megtennéd. Például egy olyan helyen, mint Monaco, ahol nem tudnak előzni.”

Stevens kiemelte, mennyire büszke rá, hogy újonc versenyzőként a sportág olyan alakjai ellen küzdhet a pályán, mint Alonso és Button – mindössze 10 éves volt, amikor már mindketten a királykategóriában szerepeltek. „Úgy nősz fel, hogy őket figyeled versenyezni. Mindig azt gondolod: szeretnék ellenük versenyezni, vajon milyen lehet? Nem félek attól, hogy velük megmérkőzzek, remélhetőleg pedig az év elteltével egyre közelebb kerülhetünk hozzájuk, végül pedig olyan pozícióba jutunk, hogy versenghetünk velük, ha másféle stratégián vagyunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: