Stewart: Rosberg jövőre világbajnok lehet, ha…

Nico Rosberg (Fotó: Moy / XPB Images)

Nico Rosberg (Fotó: Moy / XPB Images)

Bár a világbajnoki címet ismét a márkatárs, Lewis Hamilton szerezte meg, Rosberg motiváltan vághat neki a felkészülési időszaknak, hiszen az utolsó hat megmérettetésen hat rajtelsőséget és három futamgyőzelmet szerzett. Többen egyetértenek abban, hogy a német ezzel a teljesítménnyel tette egyértelművé, jövőre komolyabban kell számolni vele a bajnoki címért folyó küzdelemben. Azt, hogy a 2016-os Rosberg éve lehet, Sir Jackie Stewart sem tartja elképzelhetetlennek.

A skót klasszis szerint hiba lenne leírni a Mercedes versenyzőjét, igaz, ahhoz hogy legyőzze „agresszív” csapattársát, a szezon minden versenyén jól kell teljesítenie. „Ha a Mercedes megtartja az előnyét, márpedig ez eléggé valószínűnek tűnik, akkor félő, hogy ugyanaz a helyzet áll majd elő (mint idén), de Rosberget nem szabad leírni” – mondta Press Associationnek, amikor arról kérdezték, Hamilton jövőre elhódíthatja-e negyedik világbajnoki címét. „Semmi sincs, ami megállítaná. Gyors, láthattuk, sok rajtelsőséget tud szerezni és elegánsabb is (Hamiltonnál).”

„Szeretném látni, hogy világbajnokká válik. Az nagyon jó lenne. Lewis rendkívül agresszív, és ennek az agressziónak köszönhetően idén is több versenyt nyert, de néha ez is visszaüthet. Nem kérdés, hogy Nico is jó. A gond az, hogy egész évben nagyon erősen kell teljesíteni, és meg kell találnia azt a kis pluszt (ami eddig hiányzott)” – magyarázza Stewart utalva Rosberg döcögős évkezdésére és a test-test elleni küzdelemben való alulmaradására.

Jackie Stewart (Fotó: xpbimages.com)

Jackie Stewart (Fotó: xpbimages.com)

Hamilton és Rosberg küzdelmébe 2016-ban már a Ferrari is beleszólna, a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner azonban nemrég kijelentette, hiába szeretnének komoly kihívóvá válni, a vörösöknek jövőre sem lesz könnyű dolguk, hiszen a szabályok jóformán változatlanok maradnak, így a Mercedes könnyen konzerválhatja előnyét. Stewart egyért a brit szakemberrel: a címvédő alakulatot elmondása szerint nemcsak megközelíteni, utolérni is nagyon nehéz lesz.

„Egyszer le fogják győzni a Mercedest, de nem tudom, a többi csapat tényleg van-e olyan jó, hogy ez már jövőre megtörténjen. Több, mint egy másodperc az előnyük körönként és ez bizony túl nagy hátrány (a többiek számára); így nem túl jó a versengés. Persze, sohasem tudhatod, mit hoz a következő év. Itt van nekünk például Adrian Newey, aki előállhat valamivel, és akkor minden megváltozik, szóval, tényleg nem mehetünk biztosra. Viszont addig, amíg a Mercedes ilyen komoly pénzeket öl a motorba és a karosszériába is, addig nehéz lesz legyőzni őket” – érvel.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images)

Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images)

Forrás: www.telesport.hu – RSS