Magyarországon pezsgő kézilabdaélet zajlik. Igaz, másként, mint 30-40 éve, hiszen most rengeteg külföldi „vendégművész” is pályára lép, nem ritkán még alsóbb osztályú együttesekben is. Másrészt viszont sokkal több játékosunk is eljut az országhatáron túlra, akár pályafutása részeként, akár attól függetlenül.
Stiller “Dagi” János annak idején…
A Budapesti Spartacus egykori kiválósága, Stiller János ugyanis második házassága révén él immár évtizedek óta a gallok birodalmában. Történetes éppen Nantes városában, amely helységnév ezekben a hetekben sokkal gyakrabban szóbakerül, mint korábban bármikor. A Nantes korábbi BL-ezüstérmes férfi kézilabda csapata lett ugyanis a Veszprém ellenfele a Bajnokok Ligájában. Ráadásul nem is csak csoportellenfélként, hanem olyan párosításban, ahonnan csak az egyik léphet tovább a BL-küzdelmeiben. A sportágban gyakorlatilag mindenki által leginkább csak „Dagi” néven emlegetett Stillerrel eljött a talán soha vissza nem térő alkalom: most kell vele egy beszélgetést kezdeményezni, ami létre is jött. A „bemelegítő” első félórát követően a második alkalommal nem kevesebb, mint 3 óra 30 percig tereferéltünk, amely idő alatt nyilvánvalóan a legkülönfélébb dolgok is előkerültek. Olyasmi is, amit le lehet írni és olyasmi is, ami nem a legszélesebb érdeklődő körre tartozik.
Ha már beszélünk, óhatatlanul és elkerülhetetlenül felszínre törnek a legrégebbi történések. így például az is, hogy a kispesti Kossuth téri általános iskolás legényke minként kapta az első leckéket a sportág alapjaiból. Olyan helyen, amelyre már csak a legidősebbek emlékeznek: a Kossuth tértől néhány utcányival kifelé, a Klapka utcában, ahol egyébként jómagam is jártam és láttam a Spartacus bajnoki meccsét is. Ott csodálhattam meg a már eltávozott Pfeiffer János hihetetlenül erős lövéseit, melyek egyike a kapufáról a másik kapuig pattant vissza. De ugyancsak maximális elismeréssel kell adóznom az „öregebbik” Stillerről, a Laciról, a legjobbak között is kitűnő játékintelligenciájáról. Laci egyébként hét évvel idősebb volt és a pályán kívüli speciális dolgairól ellenére senki sem tudott igazán haragudni rá.
Szóval a kis Dagi – akit az általánosban neveztek el a társai, s aki a későbbiek során teljesen átlagos sportemberi testalkattal bírt, a Dagi név viszont mindmáig rajta maradt – a Klapka utcában kapta az első impulzusokat, egészen 1965-ig. Ekkor az a pálya is megszűnt, a szövetkezetiek pedig átkerültek a Kőér utcai bázisra, ahol egészen a nyolcvanas évek végéig masszív NB I-es férfi csapat létezett.
– Kezdetben irányítóként számoltak velem, csak később kerültem a senki által nem irigyelt beálló posztjára –
emlékezett a júniusban 75. születésnapjához érkező Stiller – aki az általános iskolát befejezve a szerszámkészítő szakmát kezdte kitanulni az angyalföldi Váci úton. – Akkoriban még sokkal lassabb volt a tömegközlekedés, nekem minden nap három és négy óra közötti időm ment rá az oda-vissza utazgatásra. Különösen a 75-ös trolibusz ment csigalassúsággal – olyan volt, akár egy városnéző buszkirándulás, amíg végre eljutottunk a Népliget sarkától a Váci útig.
Ezek az utazások rettenetesen nyűgösen teltek számomra. Közben persze mindinkább a kézilabdára helyeződött a súlypont. Az első, említésre méltó eseményt az jelentette, amikor Csicsmányi Árpád behívott Budapest ifjúsági válogatottjába. Később a junioroknál is képbe kerültem, ott Kende György volt a mesterünk.
– Innen már csak egy kis lépésre volt szükség ahhoz, hogy a felnőtteknél is figyelembe vegyék…
– Azért ez nem ment máról holnapra, hiszen előttem komoly erők voltak a keretben. Én inkább a Spartacus-felnőttekről szólnék előbb, ahol olyan jó játékosok szerepeltek, mint Hajek Károly, Pfeiffer János, a bátyám vagy éppen a civilben állatorvos kapus, Dubán Dénes. Ahogy bekerültem a stabil kerettagok közé, sikerült sportállásba kerülnöm, így a Fémfeldolgozó Kft-től is elköszönhettem, ahol addig szerszámkészítőként dolgoztam. Akkoriban mindenkinek volt egy stabil ellenfele, ez pedig a katonaság. Senki nem lelkesedett azért, hogy három évre bevonuljon, de még a könnyített 27 hónapos határőrségi szolgálat sem jelentett különösebb vonzerőt. Minden érintett – így én is – a legkülönfélébb trükkökkel igyekezett időt nyerni, de 1969-ben, 23 évesen csak utolértek. A Budaörsi úton, a városhatár közelében lévő laktanyába vonultattak be, ahol volt egy tucatnyi jó játékos is, akikkel a Honvéd Budai Nagy Antal nevű egyesületben dobáltuk a gólokat. Ott volt a stabil válogatott, Vass Sándor, miként az akkor még az NB I-ben is a legjobbak közé tartozott Csepel két erőssége, a Havalda-testvérek, Péter és János is – sajnos, már egyikük sem él…
– Miközben telt-múlt az idő, Albrecht Miklós, az akkori kapitány folyamatosan számított Önre a válogatottban is.
– Miután 185 centiméter magas vagyok, s bekerültem a díszszázadba, ezért sikerült korábban leszerelnem. Előzőleg azonban, még a HBNA játékosaként 1969-ben kijutottam Hollandiába, a junior világbajnokságra. Ezt követően a kitűnő ember és szakember, Albrecht Miklós meghívott a felnőttek legjobbjai közé és 1970-ben már a Franciaországban lebonyolított felnőtt világbajnokságra is utazhattam. Nagyon jó csapatunk volt, mindenki a legjobb négy közé várt minket, de a legjobb nyolc között, az egyenes kieséses rendszerben jöttek a jugoszlávok. Az egyébként egészen kitűnő, a világválogatottba is meghívott jobbszélső, Fenyő András a legtisztább helyzeteket sorozatban képtelen volt gólra váltani, s végül 11-10-re kikaptunk. AZ 5-8. helyért előbb az NSZK ellen (15-13) vesztettünk, majd a 7. helyről is lemaradtunk, mert Csehszlovákia 21-14-re levert bennünket. Végül Románia lett a bajnok, mi pedig a 8. helyen zártunk.
– Az 1972-es olimpia is hajszálra ugyanezt a végeredményt hozta.
– A legjobb nyolcig eljutottunk, majd ismét „elakadtunk.” Előbb Románia (20-14) majd az NSZK (17-14) is leiskolázott bennünket, zárásként pedig jött a „szokásos” 8. hely, Svédország egygólos (19-18) győzelme következtében. Akkor sovány vigaszt jelentett, ma már büszke vagyok rá, hogy 1972-ben engem választottak az Év Játékosának.
A Budapesti Spartacus 1973-ban volt bajnokcsapata. Fekete Ingben Pfeiffer János edző, az álló sorban Stiller János (7)
– Két évvel később már Faludi Mihály volt a kapitány.
– Vele az NDK-beli vébén hetedikek lettünk. A negyeddöntőben előbb az NDK mért ránk egy 17-10-es vereséget, majd a Szovjetunió is jobbnak bizonyult nálunk 17-15-re. Ott legalább a 7. helyet megszereztük, miután 22-15-re legyőztük a dánokat. Ezzel gyakorlatilag be is fejeztem a válogatottbeli szerepléseimet.
– A kora miatt még nyugodtan játszhatott volna.
– Talán igen, de nem sokáig. 1975-ben ugyanis összeszedtem egy gerincsérvet, amellyel egy ideig még küzdöttem, de a meccsek után három napig járni sem tudtam. Végül megoperáltak, ez további három, aktív évet jelentett. Akkor viszont kiújult a gerincsérvem és még hozzá egyéb komplikációk is adódtak. A sikeres műtét után az orvosok nem ajánlották a folytatást…
– Ön pedig abbahagyta és visszament szerszámkészítőnek.
1982-ben, a III.osztályú Kassel a Keil ellen játszott kupameccset. Stiller (6)
– A Spartacus férfi kézilabdázóinak legfőbb bázisa, az Elektromos Szövetkezet alkalmazott, majd 1979-ben rajtuk keresztül kiközvetítettek az NSZK-beli Kasselbe, ahol kicsit több volt a fizetségem. Persze ott ismét játszanom kellett a helyi harmadosztályú klubban, ahova később a zseniális Varga Pista is követett. Amikor pedig onnan visszajöttem, elkezdtem edzősködni, közben a TF-re is jártam. Előbb a serdülőkkel, majd az ifikkel foglalkozhattam, a legvégén pedig az egykori világklasszis, Adorján János mellett a felnőttek másodedzője lehettem. Ez már 1987-ben történt, majd a következő évben elszegődtem az NB I/B-ben szerepelt III. TTVE-hez. Ott már kezdődtek az anyagi problémák, nem mindig kaptuk meg a pénzünket. 1989 tavaszán ugyan felkerültünk az NB I-be, de én onnan egyidejűleg elköszöntem.
– Távozásában az is benne volt, hogy közben kapott egy nem túl konkrét ígéretet, mely szerint külföldre mehet?
– 1989 februárjában – baráti ajánlást követően – kaptam egy levelet Nantesból, hogy amennyiben a helyi csapat a szezon végén felkerül a másodosztályba, akkor külföldi edzőt szeretnének szerződtetni.
Meg is hívtak egy hétnapos próbaidőre,
amelynek során Nantesból indulva, minden nap más és más városban kellett bemutató edzéseket tartanom. Volt, hogy 200 kilométert kellett odafelé autóznunk, délután korosztályos edzések, este a felnőttekkel zártunk, majd alvás után másnap utaztunk tovább. Hazajöttünk, majd a feljutásukat követően megkaptam a konkrét szerződést, így 1989-ben kiköltöztünk a második feleségemmel, aki egyébként francia tanárnő és jól beszél magyarul is. Azóta számos, alsóbb osztályú klubban edzősködtem, amíg elértem a nyugdíjkorhatárt.
Stiller nagypapa két unokájával a Balaton közelében
Eddig jutottunk, amikor a napi dolgok kerültek előtérbe. A Nantes ugyanis a Kielce BL-ből történt kiejtését követően a francia bajokságban nagy meglepetésre, igen jó játékkal legyőzte a PSG-t. Most vasárnap viszont gyenge meccsen 30-24-re nyertek nézők nélkül, hazai pályán a Chambéry ellen.
– Örülök, hogy Magyarországon is láthatták a kézilabdázás barátai a Veszprém csütörtöki BL-ellenfelét – így Stiller. – Ám ez a meccs mindenképpen csalóka képet adott a Nantes valódi játékerejéről. Ha csak így játszanak, mint a Chambéry ellen tették, akkor simán kikaphatnak a Veszprémtől. Ám a klub elnöke, Gael Pelletier a meccs után mégis bizakodóan nyilatkozott. Azt mondta, az a lényeg, hogy az első meccsen a végeredmény plusz-mínusz három gólon belül legyen. Meggyőződése ugyanis, hogy a hazai pálya csendje után játékosai Veszprémben, egy év után, már ismét közönség előtt biztosan „feldobott” hangulatban játszanak majd.
(jochapress / Jocha Károly)
