Stöger tudja, mi állhat az egyéni hibák hátterében: „A magyar liga nem annyira színvonalas, mint a nemzetközi” – értékelés

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a Real Betis elleni 2-0-s vereséget követően arról beszélt az M4 Sportnak, hogy a korán kapott gól nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Az osztrák szakember hozzátette: a félidőben arra kérte a játékosait, gyakoroljanak nyomást az ellenfélre, azonban a második kapott gól mindent eldöntött.

– Valóban nem egy ideális kezdés volt, hibát követtünk el a védekezésben. Beszéltünk is erről, hogy a Betis szélső hátvédéi milyen veszélyesek a felfutások során, ezért játszottunk öt védővel, hogy ne passzoljanak ki minket. Most mégis összejött. A többit pedig már el lehet képzelni, és így nem könnyű visszakapaszkodni. Volt egy-két helyzetünk az ellenfél tizenhatosán belül, de a szervezett és jobb csapat nyert ma este. Voltak momentumaink, azonban ezen a szinten nem voltak elegendők – kezdte mérkőzés utáni értékelését Peter Stöger az M4 Sportnak – A félidőben is beszéltünk arról az öltözőben, amennyiben lehetséges, próbáljunk nyomást gyakorolni. Ők is követnek el hibákat, az átmenetek során sikerül helyzeteket kialakítani és játszunk sokkal tisztábban. Nem is volt rossz, de a második félidő kezdete szinte azonos volt, mint az első. Önbizalom szempontjából ez senki számára nem volt könnyű. Mindenki ismeri a Betis minőségét, kvalitásait és amikor 2-0-ra vezet, nem olyan könnyű ponttal távozni tőlük. Az utolsó félóra végülis rendben volt: védekeztünk, harcoltunk, futottunk, csináltuk a dolgunkat. Nyilvánvaló volt, nem lesz itt könnyű pontot szereznünk.

Arra a felvetésre, mit lehetet tenni annak érdekében, hogy a csapat ne kövessen el egyéni hibákat, így válaszolt.

– Egyszerűen ezeket a hibákat meg kell beszélni, be kell mutatni, meg kell mutatni, gyakorolni és edzeni kell. Nem olyan könnyű, akkor ha háromnaponta meccsel az ember. Ettől függetlenül fennáll a lehetősége, hogy megbeszéljük, emellett ott lesz a téli felkészülésünk, amikor többet tudunk foglalkozni ezzel. Összpontosításról és kommunikációról szól mindez, ebből is tanulnunk kell, hogy jobban meg tudjuk szervezni a védekezést. Értelemszerűen a magyar liga nem annyira színvonalas, mint a nemzetközi, ahol sokkal jobban kell teljesítenünk