Stoltz és Riveros győzelme az XTERRA New Zealand tereptriatlon versenyen (+videó)

Stoltz és Riveros győzelme az XTERRA New Zealand tereptriatlon versenyen (+videó)
A 7-szeres tereptriatlon világbajnok,olimpikon triatlonista dél-afrikai Conrad Stoltz és a chilei Barbara Riveros nyerték a 12. XTERRA New Zealand Championship versenyt, amely az éves XTERRA sorozat egyik legjelentősebb állomása. A verseny az egyik első nemzetközi futam, amelyet megszakítás nélkül rendeznek meg a triatlon egyik fellegvárában. Itt Conrad Stolz kifejezetten hátrányban lehetett volna, hiszen nagy termete nem igazán megfelelő a technikás, szűk ösvényekhez. Ennek ellenére – ahogyan azt a 2013-as hollandiai VB-n is bizonyította – a tereptriatlonban nincsenek előre lejátszott futamok, minden megtörténhet.

 

Stoltz a célban így jellemezte a versenyt:

„Pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem az internet és a barátaim elbeszélése alapján. Gyors, dinamikus, maximálisan technikás. Biztos voltam benne, hogy a kerékpáron kell jelentős előnyt szereznem, mert ez a terep a futásomnak még kevésbé kedvez, mint a kerékpározásomnak. A monti pálya magában is egy élmény, nagyon élveztem, hogy minden méteren más-más kihívással kell szembenéznem. Gyors pálya, de a tapasztalat és a rutin felülkerekedett a nyers erőn. Legalábbis a futáson már kellemesebb tempóban tudtam haladni. Ben (Allen) nagyon jó futó, kicsit tartottam is, hogy utolér, de szerencsére csak megközelített. Fantasztikus élmény, mindenkinek ajánlani tudom!”

xterra-podium 900

Ben Allen persze kicsit fáradt is lehetett, hiszen az elmúlt két hétvégén megnyert két másik XTERRA futamot, Ausztráliában és Saipanon.

A chilei Barbara Riveros élete 4. XTERRA versenyén megszerezte az első győzelmét, ráadásul úgy, hogy  egy héttel ezelőtt az  „ITU World Triathlon Series” ausztrál futamán 8. helyen ért célba! Ben Allen felesége Jacqui Slack érkezett másodikként a célba, a helyiek legjobbja Sarah Backler pedig megszerezte a bronzérmet.

xterra-podium-women 900

XTERRA New Zealand 2014 eredmények 

Pro Men  
Pl Name Time
1 Conrad Stoltz, RSA 2:04:51
2 Ben Allen, AUS 2:05:31
3 Olly Shaw, NZL 2:07:28
4 Sam Osborne,NZL 2:08:55
5 Roger Serrano, ESP 2:11:27
6 Sam Shaw,NZL 2:13:14
7 Sam Gardner, GBR 2:15:05
8 Clark Ellice, NZL 2:16:17
9 Josh Kenyon, NZL 2:16:19
10 Nick Moore, NZL

2:16:34

 

Pro Women  
Pl Name Final
1 Barbara Riveros, CHI 2:18:32
2 Jacqui Slack, GBR 2:24:14
3 Sarah Backler, NZL 2:27:44
4 Lizzie Orchard, NZL 2:30:20
5 Rachel Challis, NZL 2:30:59
6 Nic Leary, NZL 2:35:06

XTERRA New Zealand from XTERRA TV on Vimeo.

{xtypo_feed}  Forrás:   {/xtypo_feed}

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: