Storck: “Már az első meccsen szeretnék változásokat elérni”

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Sepsi OSK új vezetőedzője…

(Photo by Jimmy Bolcina / Photo News via Getty Images)

A román bajnokságban (Liga I) rossz passzba kerülő Sepsi OSK csütörtökön a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki új edzőjének. A legutóbb Belgiumban dolgozó német szakember a Nemzeti Sport kérdésére összegezte eddigi tapasztalatait:

“Természetesen előzetesen én is értesültem a román és a külföldi játékosok közötti klikkesedésről, de ennek nyomát sem láttam az edzésen, maximálisan motivált, figyelő, a kéréseimre jól reagáló futballistákkal találkoztam. És ami a legfontosabb: csupa jó képességű, tanulni vágyó emberrel, akikkel képesek leszünk végrehajtani az előttünk álló feladatokat. Igyekszem mindenkiben tudatosítani, hogy ami eddig volt, az a múlt, mától új korszak kezdődik, amelyben mindenki ugyanabból a rajtpozícióból indul. Összességében jó kezdés volt.”

“Csodákat nem ígérhetem, de néhány játékbeli változást azért máris észrevehet majd a közönség – a teljes odaadáson és erőbedobáson kívül, ami kötelező. Már az első meccsen szeretném jóval feljebb, túlnyomó részt lehetőleg az ellenfél térfelére feltolni a csapat játékát. Ennek rendszeresítésére persze jelentős erőnlétbeli pluszokra lesz szükség, de a téli felkészülésig igyekszünk jól gazdálkodni a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel” – mondta el a céljairól.

“Kecskés Ákos a játékosom volt az U20-as válogatottban, együtt voltunk az új-zélandi világbajnokságon, Varga Roland pedig a Ferencváros meghatározó futballistájának számított, és ez nem történhetett véletlenül. Meglepődtem, hogy eddig milyen kevés lehetőséghez jutottak, ők a Sepsi OSK meghatározó játékosaivá válhatnak, de ahhoz nekik is mindent meg kell tenniük” – tette hozzá Storck a csapat magyar játékosairól.

A Sepsi jól kezdte az idényt,  a playoff-körig jutott az Ekl-selejtezőjében, de az elmúlt időszakban hullámvölgybe került, melyből nem tudott kijönni. A székelyföldi együttes 5-5-7-es mérlegével jelenleg csak a 10. helyet foglalja el a 16 csapatos román élvonalban.

fociclub

A Storck: “Már az első meccsen szeretnék változásokat elérni” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.