Strandlabdarúgás: ötgólos Varga-betű

Különleges fordulót rendez a strandlabdarúgó szakág ezen a hétvégén: soha nem fordult még elő, hogy két helyszínen rendezik a mérkőzéseket egy fordulón belül. Nos, a siófoki MLSZ Beach Aréna mellett Hódmezővásárhelyen is játszanak meccseket szombaton és vasárnap.

Pénteken azonban még csak Siófokon porolt a labda – hőségriadó ide, fullasztó meleg oda, a lemenő napsugarak már a homokon találták a strandlabdarúgó-bajnokság csapatait. Az első meccset az Aramis és a Bonyhád játszotta egymással, az egyik oldalon családi vállalkozásban estek a gólok (Máté Norbert és Róbert összesen négy gólt lőtt), a másik oldalon Varga Ervin egyedül vitézkedett (amúgy ő tavaly még a Keresztes Lovagok játékosa volt), összesen 5 gólt szerzett. Ám ezúttal is beigazolódott a közhelyes igazság: egy fecske nem csinál nyarat, egy játékos nem nyer meccset. Ebből adódóan a terheket jobban megosztó Bonyhád lett a nap első győztese.

A második meccs nagy izgalmakat, sok látványos jelenetet és bizony nagy feszültséget is hozott – no meg négy sárga és két piros lapot. A Bodon FC jobban kezdett, megszerezte a vezetés, de egyenlített a Garvittax. Aztán megint Bodon-előny és egyenlítés jött. Sőt, a Garvittax előnybe is került, de a Bodon FC egyenlített. Ekkor több alkalommal inkább az idegek, mint a lábak fociztak, ekkor több lap is előkerült, a Garvittaxból két játékost kiállítottak, így végül a Bodon FC megszerezte a győzelmet.

A nap zárásaként a Goldwin az FTC ellen lépett pályára. A bajnokcsapatban ezúttal nem játszott Fekete Viktor, de csapata így is könnyedén szerzett jelentős vezetést. A meccs végére aztán némileg kiengedett a Goldwin, és a Fradi feljött a hajrára, de egyenlíteni már nem tudott.

Aramis–Bonyhád 6-7

ARAMIS: Lipők – Csopaki (1), Farsang, Vajay, Frank T., Korozmán, Boldizsár, Ledő, Sebestyén, Varga (5)

BONYHÁD: Komáromi – Pap, Sebestyén (1), Máté N. (2), Máté R. (2), Kácsor, Jaksa, Völgyi, Szász, Genczler (2)

Bodon Péter FC–Garvittax 4-3

BODON FC: Hegedűs – Zsély, Ivitz (3), Leidál, Somoskői Sz. (1), Bodon, Somoskői P., Hugyecz, Dudás

GARVITTAX: Schlossinger – Bene, Vitányi, Vlasics, Mester (1), Rusvai, Bocsev (1), Moldován (1), dr. Miháldi

FTC–Goldwin Pluss 6-8

FTC: Graeser – Maruzsi (1), Deák (2), Machalek (1), Fehér, Kulik (2), Sajben

GOLDWIN: Sikur – Angyalos, Kovács, Ughy, Biczi, Végső, Besenyei, Béres

Forrás: www.mlsz.hu – RSS