Szávay Ágnes vereséget szenvedett – három szettben, 2 óra 9 perc alatt – a spanyol Carla Suárez Navarrótol a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna harmadik fordulójában.
A magyar játékos honlapja szerint pályafutásuk első összecsapása sorozatban nyolc brékkel kezdődött. Az "átkot" Suarez Navarro törte meg, majd Szávay 4:5-nél sem tudta hozni az adogatását, így 6:4-re a spanyol nyerte az első játszmát.
A Vasas játékosának a második szett elején sem ment a szerva – a rivális 2:0-ra elhúzott -, ám ezután "feltámadt", és nemsokára már nála volt az előny. A fordulópontot követően már nem vesztett gémet a szettben, és 6:3-ra hozta a második játszmát.
A döntő szett szintén 2:0-ás spanyol előnnyel indult, majd az ellenfél kettős brékelőnybe került. Innen Szávay már nem tudott fordítani, így az előző körben az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztató Suarez Navarro jutott a nyolcaddöntőbe.
Eredmény:
nők:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Szávay Ágnes (27.)-Carla Suarez Navarro (spanyol) 4:6 6:3 1:6