Súlyos nyaki sérülést szenvedett Bessenyey

Rali

2016. június 9. csütörtök, 15:44

Szerző: Szerző: Formula.hu, fotó: Sári Péter

Csütörtök délután került a műtőbe a tegnap egy balesetben súlyosan megsérülő Bessenyey Zoltán, akire hosszú felépülési időszak vár – az esettel kapcsolatban egyelőre sok a nyitott kérdés.

Sikerült utolérnünk a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosát, Dr. Tamás László Jánost, aki megerősítette, hogy hozzájuk szállították mentőhelikopterrel a tegnap súlyosan megsérült Bessenyey Zoltánt.

hadik_veszp

A versenyzőn csütörtök délután műtétet hajtanak végre, miután a diagnózis megállapította, hogy a baleset során nyakcsigolyaficamot szenvedett, mely adott esetben még a törésnél is veszélyesebb lehet. Mint a főorvos elmondta, a versenyzőre hosszú felépülési időszak várhat a műtétet követően.

Időközben szárnyra kaptak különböző találgatások a biztonsági felszerelések hiányáról, de a teljes hírzárlat miatt ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudjuk – csupán annyi biztos az azóta már eltávolított képek alapján, hogy a versenyzőt ülésével együtt kellett kiemelni a roncsból. Azt egyelőre szintén nem sikerült megtudnunk, miért ült Bessenyey Hadik András mellett az autóban, amikor megtörtént a baleset.

A Formula.hu szerkesztősége mielőbbi, teljes felépülést kíván Bessenyey Zoltánnak!

Forrás: www.formula.hu – RSS