Superenduro GP: A címvédő Billy Bolt nyerte a döntőket

MH/MTI
2024. február 3. szombat. 22:08

A 13 ezer néző előtt megrendezett látványos eseményen a három döntő alapján kialakult összesített eredménysor élén is a brit Bolt végzett, mögötte honfitársa, Jonathan Walker zárt másodikként, a portugál Diogo Vieira pedig harmadikként.

Szőke az összetettben a 11. helyen zárta a versenyt.

A világbajnoki sorozat budapesti viadalán a junior kategóriában rajthoz álló Liszka Roland az első és a második fináléban is ötödik volt, a harmadik döntőben pedig sokáig másodikként haladt, de végül hatodikként zárt. A viadal összetett rangsorában a 14 induló között az ötödik pozíciót szerezte meg.

Liszka Roland, a levegő akrobatájaként a SuperEnduro GP motoros világbajnoki versenysorozat magyarországi állomásán a budapesti MVM Dome sportcsarnokban

Liszka Roland, a levegő akrobatájaként a SuperEnduro GP motoros világbajnoki versenysorozat magyarországi állomásán a budapesti MVM Dome sportcsarnokban

Fotó: MH/Török Péter

Az Európa-kupa küzdelmeiben is volt magyar induló, Tadics Dániel az első fináléban a 11., a másodikban pedig a 10. helyen ért célba a 14 motorost felvonultató mezőnyben, ezzel az összetett eredménysor 10. helyén végzett.

A SuperEnduro GP vb-sorozat idei ötödik viadala után az összetettben Bolt vezet 301 ponttal, mögötte Walker a második (268 pont), a német Manuel Lettenbichler (193) pedig a harmadik. Szőke Márk a 11. pozíciót foglalja el 64 ponttal, a kézsérülés miatt Budapesten nem indult Zsigovits Norbert pedig 13. (37 pont) a 16 motorost számláló vb-pontversenyben.

A SuperEnduro GP motoros világbajnoki versenysorozat magyarországi állomásán a budapesti MVM Dome sportcsarnokban 2024. február 3-án tetőfokára hágott a hangulat. A dobogó legfelső fokán a brit Billy Bolt, második helyezett a honfitársa lett, Jonathan Walker (bal) és a harmadik helyet a spanyol Alonso Trigo (j) nyerte el

A következő, utolsó előtti fordulóra három hét múlva, Szófiában kerül sor, majd március 2-án, Newcastle-ban zárul a szezon.

Írta a Magyar Hírlap