Suso gyönyörű gólja döntött, nehezen nyert a Milan

A Milan hazai pályán 2-1 arányban legyőzte a Cagliarit az olasz bajnokság második fordulójában.

A piros-feketék kiválóan kezdték a mérkőzést, a 19 esztendős Patrick Cutrone góljával ugyanis már a 10. percben előnybe kerültek (1–0). A Milan saját nevelésű csatára az Európa Ligát is figyelembe véve ebben a szezonban már negyedszer volt eredményes – az 1 gólpassza mellett –, míg a bajnokságban másodszor talált be, ezzel az öt európai topligában ő lett a legfiatalabb játékos, aki a mostani idényben egynél több találatot jegyzett.

A Cagliari nem győzni jár a San Siróba, hiszen 1997 júniusa óta csak egy pontot szerzett a Milan vendégeként, ám a második félidő elején sikerült egyenlítenie. Az 56. percben Franck Kessiét leszerelték a saját tizenhatosa előterében, a szardíniai csapat játékosai gyorsan körbejáratták a labdát, amit Joao Pedro helyezett a jobb alsó sarokba (1–1).

A hazaiak negyedórával később Suso szabadrúgásgóljával ismét megszerezték a vezetést, ez a találat pedig már győzelmet ért. A Milan tehát a Crotone után a Cagliarit is legyőzte, ezzel tartja a lépést a 6 ponttal álló Juventusszal, az Interrel, a Napolival és a Sampdoriával.

MILAN – CAGLIARI 2-1

Időpont: 2017.08.27. 20:45
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Pairetto
Gólszerzők: Cutrone (10.), Suso (70.) ill. Joao Pedro (56.)
Sárga lapok: Kessié, Montolivo ill. Joao Pedro

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: (4-3-3) G. Donnarumma; Conti, Musacchio, Bonucci, Ricardo Rodrí­guez; Kessié, Montolivo, Çalhanoglu (Biglia 63.); Suso, Cutrone (Kalinic 78.), Borini (Antonelli 94.).

Cserék: A. Donnarumma, Storari, Calabria, Romagnoli, Zapata, Abate, Locatelli, Gabbia, André Silva.

CAGLIARI: (4-3-1-2) Cragno; Padoin (Faragò 83.), Andreolli, Pisacane, Capuano; Barella, Cigarini, Ionita; Joao Pedro (Cop 76.); Farias (Cossu 86.), Sau.

Cserék: Crosta, Daga, Dessena, Giannetti, Miangue, Romagna, Ceppitelli.

>> ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS