Svédország nem vállalja a Speciális Olimpia Téli Világjátékok megrendezését

Új helyszínt keres a nemzetközi szövetség!

Bombaként robbant nemrégiben a szomorú hír, hogy 2021. február 2. és 13. között biztosan nem Svédországban rendezik a 12. Speciális Olimpia Téli Világjátékok versenyeit! Ugyanis a svéd kormány nem tudja biztosítani a korábban megbeszéltek szerinti összeget, így a szervező bizottság elállt a nagyszabású globális sportesemény megvalósításától. Az előzetes jelentkezések alapján 105 országból több mint 2000 sportolót regisztráltak a svédországi világeseményre.

Ez több ezer értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott versenyzőt, valamint több ezer szakembert érint érzékenyen, köztük az évek óta erre a versenyre készülő magyar speciális olimpikonokat is. A 2021-es SO Téli Világjátékokon hazánkat a tervek szerint 28 sportoló és az őket felkészítő szakemberek képviselik. A magyar delegáció 42 fősre tervezett. A versenyzők 5 sportágban: alpesi síben, floorballban, gyorskorcsolyában, hófutásban és műkorcsolyában szeretnének rajthoz állni.

Az 1968-ban alapított, washingtoni székhelyű Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetségnek (SOI) rövid idő alatt kell új helyszínt kijelölnie.

 

Várjuk a fejleményeket és az új híreket!

 

További információ:

Lengyel Lajos

elnök

Email: lengyel.lajos.msosz@gmail.com

Mobil: +36 30 527 3118

 Szőke Viktória

kommunikációs igazgató, rendezvényszervező

Email: szoke.viki@msosz.hu

Mobil: +36 30 535 2824

…..

Special Olympics Hungary/Magyar Speciális Olimpia Szövetség

H-1146, Budapest

Istvánmezei út 1-3.

www.specialolympics.hu

https://www.facebook.com/specialolympicshungary/

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS