Szabálysértés miatt elvették Hamilton dobogós helyét, de Leclerc-t is kizárták

Az austini futam után átvizsgálták Hamilton és a hatodik helyen végző Leclerc autóját, amelynek padlólemezei túlságosan meg voltak kopva. A képviselők szerint ez valószínűleg a göröngyös pálya és a sprint versenynaptár kombinációjának eredménye, amely miatt nem volt elég idő az autó beállításához és ellenőrzéséhez – közölte a Formula1 hivatalos honlapján

Az FIA ismertette, hogy Hamilton kizárása miatt Austinban Lando Norris lett a második, Carlos Sainz a harmadik, a negyedik helyre előlépő Sergio Pérez növelte előnyét a brittel szemben a világbajnoki pontverseny második helyéért folyó csatában, George Russell pedig az ötödik helyre lépett elő – írta meg az nso.hu.

Hamilton és Leclerc kizárása miatt Pierre Gasly hatodik, Lance Stroll hetedik, Cunoda Juki nyolcadik, Alex Albon kilencedik lett, míg Logan Sargeant tizedikként végzett, ezzel hazai pályán szerezte meg első F1-es pontját.

Írta a Magyar Hírlap