Szabics az EKL-kiesés után: „Az ellenfél játékosai jobban akartak a továbbjutást”

Mint ismert, a hazai 1-1 után Örményországban 2-0-ra kikapott a MOL Fehérvár FC az örmény Ararat Jereván ellen, így már az első fordulóban elbúcsúzott Európától és a Konferencia Ligától az NB I bronzérmese. A találkozó után Szabics Imre vezetőedző értékelte a látottakat.

Gratulálok az Ararat csapatának a győzelemhez és a továbbjutáshoz. Az történt a mérkőzésen, amit vártunk, de elmondtam a meccs előtt is, hogy a sikerhez száz százalékos teljesítményre lesz szükség, a határainkig kell elmennünk, ez sajnos nem történt meg. Azt terveztük, hogy többet birtokoljuk és nagy tempóban járatjuk a labdát, de lassan játszottunk. A probléma az volt, hogy nem tudtuk száz százalékig kontrollálni az ellentámadásban jó játékosokat, pedig ezekre a lehetőségekre számítottak végig. Az Ararat játékosain azt éreztem, hogy jobban akarják a továbbjutást és sikerrel jártak. Sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz! – idézte a molfehervarfc.hu Szabics Imre szavait.

A Vidi edzője kérdésre válaszolva elmondta, nem becsülték le az örmény csapatot a sorsolás után.

– Nem becsültük le az ellenfelünket. Múlt héten már találkoztunk, és mint mondtam korábban, az történt a mérkőzésen, amire számítottunk. De ez a kellemetlen stílus, amiben játszanak, számunkra valamennyire szokatlan, ez igaz. De nem volt szó arról, hogy lebecsültük az Araratot.