Szabics az MK-elődöntőről: Az MTK a továbbjutás esélyese, Boris szerint ez csak pszichológiai hadviselés – ezt várják az edzők

MTK Budapest – MOL Fehérvár FC, 18:30

Michael Boris (MTK): – Fontos ez a sorozat számunkra és mindig szeretnénk jól teljesíteni. Múlt évben kapott gól nélkül estünk ki 11-esekkel, ezért mindenképp szeretnénk idén visszajutni a Puskás Arénába, ami a döntőt jelenti.
Boris reagált Szabics Imre azon kijelentésére, hogy az MTK a párharc esélyese:
– Persze, igaza van, hiszen előttük vagyunk a bajnokságban, és már a kezdetektől fogva a bajnoki cím volt a célunk. A viccet félretéve, kedves tőle, hogy ezt mondta, de szerintem ez csupán afféle pszichológiai hadviselés. Ha reálisan nézzük a helyzetet, tudjuk, hogy a Fehérvár más kávéház, vagy belvárosi kávéház. Évről évre a bajnoki címért küzdenek és nagy riválisai a Ferencvárosnak. Sokat költenek évről évre, hogy elérjék a céljukat és nemzetközi porondon szerepeljenek. Sikerült bejutnunk egymás után kétszer a kupa elődöntőjébe, ami hatalmas dolog ilyen fiatal együttessel.

Kétszer megvertük a Fehérvárt már az idén, de ez nem jelent semmit, alázatosnak kell maradnunk, hiszen más meccs lesz, más edzővel.

– Kitűnő csapat a Fehérvár, remek játékosokkal, de küzdeni fogunk a sikerért. Jó ötletnek tartom, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás, hiszen rengeteg mérkőzés van, nem lett volna esély visszavágóra. Olyan ez, mint az NFL-ben a rájátszás: győzni kell, nincs kifogás. (mtkbudapest.hu)

Szabics Imre (Fehérvár):A célunk természetesen a MOL Magyar Kupa megnyerése, és mindent meg is fogunk tenni érte. Sportemberként kötelességünk a győzelemért harcolni, különösen úgy, hogy véleményem szerint az MTK a továbbjutás esélyese. Ha jól emlékszem, a bajnokságban oda-vissza legyőzte a Vidit az MTK, ráadásul egy meccsen dől el a továbbjutás, és ők lesznek a pályaválasztók. Ahogy mondtam, mi jól rajtoltunk ugyan, de még csak néhány közös lépésen vagyunk túl a fiúkkal, ezért gondolom úgy, hogy komoly tett lenne a csapatomtól, ha sikerülne kiejteni a kiváló játékosokból álló MTK-t. És ezért gondolom azt is, hogy a nyomás nem rajtunk, hanem rajtuk van. A célunk persze a továbbjutás, és azért bízom benne nagyon, mert a győzelmeknél semmi nem építi jobban a közösséget.

Nagy lökést adhatna a bajnokság hajrájára is, ha sikerülne beverekednünk magunkat a kupadöntőbe, arról nem is beszélve, hogy mindenkinek jó visszaigazolás lenne, ha sikerülne megszereznünk a trófeát.

– De ennyire előre ne szaladjunk, a csapattal együtt kizárólag az MTK elleni elődöntőre fókuszálunk. (molkupa.hu)

Magyar Kupa: Kiesett a specialista, három év után újra döntős az Újpest