Szabicsnak nem ugródeszka a Vidi: „Az edzői tudás átadása maga a szépművészet 20-25 játékosnak”

Szabics Imre játékos-pályafutása befejezése után előbb a magyar válogatottnál, majd a Sturm Graznál előbb játékosmegfigyelőként és később pályaedzőként, az osztrák felnőtt válogatottnál is hasonló minőségben dolgozott, április 1-től pedig a MOL Fehérvár FC vezetőedzője. Az idén már 40 éves szakember a német Transfermarkt.de szakportálnak nyilatkozott, amelyben szóba került az edzői karrierje, valamint a Vidi szereplése is.

Játékosként hagyod, hogy elragadjanak az érzelmek. Nehéz semlegesen értékelni egy adott helyzetet. Edzői szemszögből lényegesen fontosabb, hogy megmagyarázzuk a játékosoknak, miért milyen döntést hozunk. Például: miért nem játszik a játékos a hétvégén. Egy edző legyen őszinte, de tényszerű is, és mindenekelőtt mutassa meg a játékosnak, min tud és min kell dolgoznia. Magyarázd el neki érthetően, miért, milyen típusú gyakorlatok fontosak, és én, mint edző, mit akarok elérni velük. Nekem edzőként rá kell éreznem, mi segíti a játékost a továbbfejlődésben. Hogyan lépjen előre szakmailag és személyesen is – kezdte a Transfermakt.de-nek adott interjúját Szabics Imre, aki hozzátette, frusztráltnak érzi magát, ha egy játékformáció nem működik az edzéseken, vagy rosszul valósítják meg azt a játékosai.

Az a vágyam és a célom, hogy a srácok jobbak legyenek. Ha valami megmagyarázhatatlan okból nem működik, az mérhetetlenül bosszant, mert a sikeres játék alapjait a hét közben fektetjük le. Ilyenkor természetesen felteszem magamnak a kérdést: miért nem sikerült átadni a tudásomat vagy a futballról alkotott elképzeléseimet XY játékosnak? Általánosságban elmondható, hogy a tudás átadása maga a szépművészet, mert 20-25 olyan ember van előttem, akik másképp akarják, hogy beszéljek velük és mind más képességekkel rendelkeznek. Egy dolgot megtanultam az edzői pályafutásom során, akár jól, akár rosszul megy:

Soha ne színlelj! Soha ne vegyél fel álarcot, mindig maradj hiteles és őszinte! Tedd a dolgokat odaadással, szeretettel és szenvedéllyel – és akkor sikeres leszel!

Szabics úgy gondolja, manapság nincs olyan, hogy “legjobb edző”, csak tökéletes szakmai stáb létezik.

Már rég elmúltak azok az idők, amikor a vezetőedző mindent egyedül csinált. A technikai fejlődés következtében sokkal több elemzési lehetőség áll rendelkezésre. Egyedül nincs elegendő időd a túl sok adatra. Ilyenkor fontos, hogy helyesen mérjük fel a csapat többi tagjának a képességeit, és ennek megfelelően kezeljük őket – mondta a Vidi edzője, akinek irányításával eddig 1,87-es pontátlagot produkált a fehérvári gárda és a tréner az 5. helyen áll a csapatával jelenleg.

A Transfermarkt szakírója szerint bizonyos magyar médiumok azt találgatják, hogy a jelenlegi klubja csak egy “ugródeszka” lehet pályafutásában, ám ezt a határozottan szakember elutasította.

Edzőként is ugyanazt a bizalmat kell érezned, mint játékosként, és ezt a bizalmat minden nap érzem. Rövid és hosszú távon is sikeres akarok lenni a klubbal, ezért írtam alá 2024 nyaráig. Természetesen a sikernek örülök, de nem ez az egyetlen mércéje annak, hogy egy adott edző jó vagy rossz.

Egy edző, aki évek óta megmenti a csapatot a kieséstől, lehet, hogy rossz a pontátlaga, ettől függetlenül még lehet kiváló edző. A pontátlag sok mindent elárul arról, hogy az edző jó-e abban, amit csinál.

Ha egy edző sokszor nyer és és minél több címet bezsebel, az már mondható sikernek. Ugyanennyire fontos, hogy minél több játékost fejlesszen tovább és minél magasabb szintre juttassák őket – függetlenül a mérkőzés eredményétől – zárta szavait Szabics.

Sallói: “A Fradi 2-3 év előnyben van” – a Vidi sportigazgatója a téli nagybevásárlásról és a Szabiccsal való óriási vitájáról