A Miskolc-rali indulói immár hagyományosan a népkerti salakmotorpályán (vagy elegánsabb nevén Speedway Arénában) „melegítenek” a hét végi országos bajnoki futamra, s az sem szokatlan, hogy ilyenkor meghívnak egy-egy versenyzőt más szakágakból is, hogy bemutatózzon egy kicsit, népszerűsítve az autósportot.
Ezúttal az autókrosszban junior Európa-bajnoki címig jutó Szabó Krisztián is bizonyíthatta gyorsaságát és vezetési tudását a népes közönség, a több ezer néző előtt, akik vastapssal jutalmazták a fiatal pilóta manővereit.
„Jól éreztem magam, ennyi ember, ilyen közel még sohasem ült ahhoz a pályához, amelyen autóztam – mondta a Felix Promotion által képviselt sportoló. – Noha nem tipikus autókrosszpályáról beszélünk, hanem egy ovális salakmotorpályáról, azért lehetett rajta jókat szórakozni, remélem, a bemutatómmal sikerült néhány hívet szereznem az autókrossznak is. Egyébként is nagyon jól éreztem magam, a szurkolók odajöttek, kérdezgettek az autómról a versenyekről, nagyon kedvesek voltak, csakúgy, mint a versenyzők.”
Bár Szabó Krisztián ezt a szereplést elsősorban a sportága népszerűsítése miatt vállalta, abból a szempontból is jól jött, hogy tovább tesztelhette „élesben” a nemrég elkészült vasszöcskéjét, hiszen már csak néhány hét és kezdődik az Európa-bajnoki sorozat.