Szabó Bence: Vívásban is óriási a tolongás a riói helyekért!

vív_Szabó Bence, 440, közeli

Moszkvában ugyan még javában tart a vívó világbajnokság eseménysorozata, ám a kétszeres olimpiai bajnok kardforgató, Szabó Bence hivatali dolgai miatt már hazaérkezett. A MOB főtitkárát a kard egyéni- és csapatverseny tapasztalatairól kérdezte a jochapress.hu.

„Egyéniben Szilágyi Áron most feszültebben vívott a szokásosnál, s mint ő maga is elmondta, a német Max Hartung elleni, elvesztett asszójában kevesebbet mozgott a szükségesnél. Áron az Európa-bajnokságon is feszültebben kezdett, de ott fokozatosan oldódott és egyre jobban vívott. Amit tanítványomról, Szatmári Andrásról elmondanék, ő most „elakadt” a legjobb 32 között. Nem mentegetem, viszont tényként megemlítem, hogy iszonyatos bírói nyomás alatt versenyzett egyéniben is, az oroszok elleni csapatversenyről pedig ne is beszéljünk.”

– Szatmári Andrást 2008-ban, Gerevich György tragikus halálát követően vette át.

„Gerevich Gyuri a legkiválóbb edzők egyike volt, az ő munkáját örököltem meg Andris személyében, akivel az óta dolgozom együtt. Természetesen Gerevich munkáját elismerve, arra építve, de bizonyos dolgokat mégis másként csinálva készülünk és számottevő kadet, majd junior sikerek fűződnek a nevéhez. Így többek között junior világbajnok lett csapatban, egyéniben junior Európa-bajnoki aranyérmet is szerzett. A 2013-as, budapesti világbajnokságon pedig közel állt a legnagyobb bravúrhoz is.”

vív_Szatmári András, 440, wikipédia

– Idén felnőtt világversenyen is érmes tudott lenni.

„ A svájci Montreux-ben a kardvívó válogatott harmadik lett, ez Andris első felnőtt érme. Okvetlenül szeretném hangsúlyozni, hogy Riba Ferenc barátommal közösen készítjük őt fel és nagy reményeket fűzünk a további pályafutásához.”

 – Amely úton az olimpiai részvétel kiharcolása lehet a következő, nagy cél.

„Rendkívül nehéz az alaphelyzet, hiszen Szilágyi Áron biztos kijutó, mellette pedig még egy olimpiai részvevőt adhat Magyarország, a feltételek teljesítése esetén. Ezen az úton Decsi Tamás lehet a legnagyobb hazai riválisa, de természetesen a kiemelt versenyek során a nemzetközi mezőnyben kell magas szinten bizonyítani. Elkelne már egy hangos Világkupa siker…”

 – A világbajnokság kard egyéni- és csapatversenyei során is látható volt, óriási a tolongás ebben a fegyvernemben is.

„Az élen Koreát említeném, ahol rendkívüli energiákat mozgósítanak a minél jobb sporteredmények elérése érdekében. Képviselőik nem nagy repertoárral dolgoznak, azt viszont igen biztosan adják elő, amit tudnak. Kína kardvívásban visszaesett, amióta a német Cristian Bauer eljött tőlük. Az oroszok és az olaszok tovább viszik a tradícióikat, ráadásul az amerikaiak is egyre jobbak. Németország és Franciaország legjobbjai talán kevésbé acélosak. Szóval nagyon nehéz lesz bárkinek is kiharcolnia az olimpiai részvételt nem csak kardvívásban, hanem a többi fegyvernemben is.”

Forrás: www.jochapress.hu – RSS