Szabó József “Joe” 50 éves – PORTRÉ

szabójoe

Vasárnap ünnepli ötvenedik születésnapját Szabó József, vagy ahogy mindenki ismeri “Joe”, a férfi mellúszás első magyar olimpiai bajnoka. 

szabójoe

1969. március 10-én született Budapesten. Hatéves korában orvosi tanácsra kezdett úszni a Vasas Izzó újpesti uszodájában, ahol Schumi János vezette be a sportág alapjaiba. 1981-ben került a Budapesti Honvédba Gyertyánffy Tamás és Széles Sándor, később Széchy Tamás kezei alá, ahol vegyesúszóként kezdett, csak később állították át a 200 méteres mellúszásra.

1984-1985-ben érmet nyert az Ifjúsági Barátság Versenyen és a korosztályos Európa-bajnokságon, utóbbin ötször is a dobogó tetejére állhatott, 1984-ben 400 m vegyesen, 1985-ben 200 m mell, 200 m pillangó, 200 m vegyes és 400 m vegyesúszásban. Magyar bajnokságot tizenhétszer nyert, tizenháromszor volt második és tizenháromszor harmadik helyezett.

1986-ban tizenhét évesen, óriási meglepetésre 200 m mellen világbajnok lett, egy évvel később ugyanebben a számban megnyerte az Európa-bajnokságot, sikerszámában többszörös Európa-csúcstartó volt. 1987-ben 400 m vegyesen Eb-ezüstöt, 1989-ben 200 m mellen Eb-bronzérmet nyert.

Az 1988-as szöuli olimpia előtt technikája elromlott, csak negyedik lett az országos bajnokságon. Széchy hetekig külön foglalkozott vele, és az ötkarikás játékokon már a második legjobb idővel jutott a 200 méteres mellúszás döntőjébe, ahol Európa-csúccsal aranyérmet szerzett. Ezzel ő lett a férfi mellúszás első magyar olimpiai bajnoka. Sokoldalúságának bizonyítékaként a két vegyesúszó számban is a döntőbe jutott, 400 m-en alig szorult le a dobogóról, negyedik lett.

Az olimpia után kicsit “kiengedett”, szavai szerint már nem volt képes arra a lemondásra, elszántságra, ami az igazán nagy eredményekhez kellett volna. 1989-ben az Európa-bajnokságon még 200 m vegyesen bronzérmet szerzett, de az 1992-es barcelonai olimpia előtt testsúly-problémák miatt lemondott a válogatottságról, a versenyszerű úszást 1993-ban fejezte be.

Visszavonulása után vállalkozó lett, megalapította a Szabó Joe úszóiskolát. 1995-ben a Testnevelési Főiskolán úszó szakedzői oklevelet szerzett, 2003-tól a Széchy Sportegyesület keretein belül tanította a fiatalokat, kiemelkedő tanítványa Szilágyi Liliána.

1993 és 2000 között a Magyar Úszó Szövetség alelnöke volt. Tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, 2018-ban alapító tagja lett a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Olimpiai Bajnokok Testületének (OBT).

Pályafutása során számos elismerésben részesült. Kiváló ifjúsági sportoló (1983, 1984, 1985), az év magyar ifjúsági sportolója (1986), 1988-ban a Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést, 1993-ban Kemény Ferenc-díjat kapott. 2012-ben az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé.

(MTI / MTVA Sajtóadatbank)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS