Nyolcvan fölött is meccsekre jár Szabó József, a kárpátaljai egykori szakvezető, aki a Dinamo Kijev edzőjeként többek között Andrij Sevcsenkót is felfedezte – a 40-szeres szovjet válogatott labdarúgó berzenkedik a VAR-tól és attól, ha ukránozzák.
Szabó József (fotó: AFP)
– Február huszonkilencedikén volt a születésnapja, négyévente van szökőév, azt is mondhatnám, hogy csak húszéves, de ismerve a fizikumát, nem sokkal több…
– Vigyázok magamra, sokat sportolok, naponta futok öt kilométert. Persze már nem olyan gyorsan, mint, mondjuk, húszévesen.
– Kétezerhétben azért adta át a Dinamo Kijev vezetőedzői posztját, mert a szíve rakoncátlankodott. Minden rendben?
– Nemcsak a csapat szereplése viselt meg, tényleg baj volt a szívemmel. Megműtöttek, azóta szerencsére minden rendben. Nem ittam, nem dohányoztam, na jó, egy kis konyakot néha lehajtottam, a születésnapomon is azzal koccintottam a családom körében.
– Nézzünk vissza a múltba: az 1966-os vb-negyeddöntőben Magyarország–Szovjetunió mérkőzést rendeztek, s amikor önhöz került a labda, apám azt mondta, ez egy magyar gyerek. Nem nagyon értettem, hogyan játszhat magyar létére a szovjet válogatottban.
– Az akkori politikai rendszerben nyilvánvaló volt, hiába vagyok magyar, Kijev a Szovjetunióhoz tartozott, tehát a szovjet válogatottban kellett játszanom. Általában véve nem volt nehéz beilleszkednem. Végül is profi voltam.
– Beszélték, a mi játékosaink mondtak önre kígyót-békát azon a meccsen. Hogyan viselte?
– Rosszul. Szidtak, káromkodtak, odamondogattak, provokáltak, hátha elvesztem a fejem, de kibírtam valahogy. Azért is voltam izgatott, mert magyar vér folyik az ereimben.
– Igaz, hogy Ungváron a helyi Szpartak mérkőzése után odaállt ön mellé három rendőrtiszt és azt mondta, le van tartóztatva, elviszik Kijevbe?
– Úgy pontosabb, annyit közöltek, hogy Kijevben kell majd futballoznom, s 1959-ben Turjancsik Lászlóval és Havasi Andrással kerültem a Dinamóhoz. Édesanyámnak azért ez olyan volt, mintha „letartóztattak volna”, mert távol kerültem Ungvártól. Nagyon rosszul beszéltem oroszul, ugyanis addig magyar iskolába jártam. A játék jól ment, tagja voltam a Dinamo Kijev első szovjet bajnokságot nyert együttesének 1961-ben. A fedezetsorban kezdtem, de aztán a korszellem szerint középpályás lettem, és arra is büszke vagyok, hogy viszonylag sok gólt szereztem távoli lövésekből.
– Hol érezte magát jobban, a Dinamo Kijevben vagy a Dinamo Moszkvában?
– Egyértelmű, hogy a kijevi csapatban, amellyel négy bajnokságot és két Szovjet Kupát nyertem. Moszkvába már Lev Jasin hívására mentem harmincegy évesen, 1971-ben.
– A magyarok legyőzése után az angliai vb-n az NSZK-val játszották az elődöntőt, amelyen 2:1-re kikaptak. A portugálok ellen ugyancsak 2:1-re elvesztett bronzmeccsen miért nem lépett pályára?
– Franz Beckenbauer át akart ugrani, de összeakadt a lábunk, eltört a bokám. Négy találkozón léptem pályára Angliában, erre büszke vagyok. Négy évvel korábban Chilében is ott voltam a vb-keretben, de nem jutottam szóhoz.
– Melyiket tartja pályafutása legjobb mérkőzésének?
– A magyar–szovjetet mindenképpen, de a Celtic ellen ment a legjobban.
– A Kupagyőztesek Európa-kupája 1965–1966-os kiírásában a negyeddöntőben simán kiestek a skótokkal szemben…
– Ez már egy évvel később, a BEK-ben történt. Glasgow-ban kettő egyre nyertünk, mondták, maradjak kint, lesz szerződésem, de ezt csak úgy lehetett volna, ha elhagyom az országot, a családot. Hatan voltunk testvérek, el tudja képzelni, mi lett volna a Szovjetunióban élő rokonaimmal?!
– Már a kijeviek edzőjeként ön építette be a csapatba Andrij Sevcsenkót. Vezetőedzőként négy bajnokságot és két Ukrán Kupát nyert a Dinamóval. Erre a legbüszkébb?
– Az edzőt az eredmények minősítik, és ez nagy eredmény. Ám nemcsak Andrij Sevcsenko lett a csapat tagja, hanem a tizenhét éves kapus, Olekszandr Sovkovszkij is, továbbá én hívtam Kijevbe a Sahtartól Szerhij Rebrovot is. Utánam jó barátom, Valerij Lobanovszkij ült a Dinamo kispadjára, s a csapat vele is megvédte a bajnoki címet. Amikor Hrihorij Szurkisz gratulált Valerijnek az aranyéremhez, ő csak annyit mondott neki: „Ez Szabó csapata, ő szedte össze a játékosokat.”
Mit gondol, Kádár Tamás miért távozott a Dinamótól?
– Nem beszéltem vele, nincsenek pontos információim. Úgy hallottam, Olekszandr Mihajlicsenko szerint sokat hibázott, de a játékosnak erről más volt a véleménye, s nem is jutottak közös nevezőre. Kádár Tamás jól döntött, hogy eligazolt, mert egy edző és egy futballista vitájában általában a trénernek van igaza, ha marad, az további feszültséget szült volna.
– Úgy tudom, erős fenntartásai vannak a VAR-ral. Miért kritizálja?
– Egyfelől a futballtól, de szinte minden sportágtól idegen a játék megszakítása. Már ezt is nehezen fogadom el, de hogy aztán a videoszobában játékvezetők elemzik a helyzetet, akik ezzel kínos helyzetbe hozhatják a mérkőzés játékvezetőjét, azt több mint furcsának tartom. Túl tudományos, amikor az dönthet el egy leshelyzetet, hogy a csatár negyvenötös lába belóg-e a védő negyvenkettese elé vagy sem…
– Milyen tervei vannak?
– Egészséges legyek, s minél tovább nevelhessem a legkisebb gyermekemet, a tizenkét éves fiamat. Nem tudom, mennyit adott a Jóisten, de szeretném tartalmasan kitölteni. S ha kérhetném, írja meg, hogy magyar vagyok.
– Ez nem kétséges.
– Jó, csak azért mondom, mert néha ukránoznak…
(nso.hu / Thury Gábor)
