Szakágvezetők tanácskozása Abaújszántón

Május utolsó hétvégéjét festői szépségű környezetben, Abaújszántón tölthették a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szakágvezetői, munkatársai, egy konferencia keretében. 

A Tokaji borvidék kedvelt települése Miskolctól közúton kb. 40 kilométerre fekszik. A sportágakról szóló beszámolók, tervek kifejtése mellett többek között a közelmúlt nemzetközi sportkonferenciáiról, a szövetség 2016-2020-as stratégiai tervéről, valamint a szeptemberi balassagyarmati Eunice Kennedy Shriver Emléknapról is beszélgettek a résztvevők. Meghívott vendégként előadást tartott Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője, és Petrika Ibolya, az MLSZ Grassroots programjának koordintátora. Új munkatársként bemutatkozott Kovács András, aki fotósként és a kreatív, valamint a marketing feladatok felelőseként tevékenykedik. Az elméleti előadások levezetéseként a Vizsolyi Bibliát tekinthettük meg és kellemes kirándulást tehettünk a boldogkőváraljai Boldogkő Váránál. Az esti borkóstolás előtt még szurkolhattunk a Veszprém férfi kézilabda csapatának a kölni Final Four elődöntőjében és örültünk Nagy Laciék góljainak. Egyöntetű volt a vélemény mindenki részéről a kellemesen eltöltött hétvége után, alig várjuk a következő évi szakágvezetőit.

Szőke Viktória

Képek a Speciális Olimpia Flickr albumában, az alábbi képre kattintva tekinthetőek meg.

 

Szakágvezetői értekezlet

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS