Szalai Attila: „Özil nekünk is fog szorítani az Eb-n” – Bogdán szerint a csapategység lehet a siker kulcsa a portugálok ellen

A Fenerbahcéban játszó 23 éves Szalai Attila a magyar együttes szombati, telki sajtótájékoztatóján elmondta, magasak az elvárásaik saját magukkal szemben és már az első összecsapáson meg szeretnék mutatni, mire képesek.

Az elmúlt egy évem nagyon jól sikerült és nagyon boldog vagyok e miatt, mind a klubcsapatommal, mind pedig a válogatottal jól teljesítettünk. Rengeteget dolgoztam és dolgozom ezután is, hogy tovább tudjak ezen az úton haladni – kezdte a csapat médiaközpontjában tartott szombati sajtótájékoztatót Szalai Attila – Százszázalékos fizikai és mentális felkészüléssel, a taktika maximális betartásával szeretnénk megérkezni már az első összecsapásra – fogalmazott a hátvéd. A játékos kiemelte, már az egész csapat “várakozási lázban ég”

Ami a portugál meccset illeti, az egész csapat nagyon izgatott és várja, hogy eljöjjön ez a nap. A legfontosabb az lesz, hogy megfelelő fizikai, taktikai és mentális felkészültséggel érkezzünk meg erre és minden mérkőzésre, hiszen nagyon magasak a saját elvárásaink.

Azzal kapcsolatban, hogy bekerült klubtársa, a világbajnok Mesut Özil Eb-álomcsapatába, újságírói kérdésre azt válaszolta, örül neki, ugyanakkor ezt nem tőle, hanem másoktól tudta meg.

Beszéltünk az Eb-ről, de csak sok sikert kívánt és azt mondta, a németek mellett nekünk is fog szorítani – mondta Szalai, aki kifejtette, rengeteget köszönhet ugyancsak labdarúgó édesapjának, akivel rengeteg különedzést végzett és végez mind a mai napig, amikor van rá lehetőségük.

Olyan dolgokat adott át kiskoromtól kezdve a regenerációval, a táplálkozással és az edzésekkel kapcsolatban, amiket más nem biztos, hogy megkapott ilyen idősen. Mind a mai napig hálás vagyok neki és édesanyámnak is, főleg, mivel nem voltam labdaügyes és miután hirtelen megnőttem, koordinációs problémáim is voltak, de ezeket sikerült korrigálni – fogalmazott a védő.

Bogdán Ádám – aki öt év után az írek elleni keddi felkészülési mérkőzésen állhatott ismét a magyar válogatott kapujában – kiemelte, amikor hazaszerződött a Ferencvárosba, az volt az első motivációja, hogy bekerüljön az Európa-bajnoki keretbe. Mint mondta, néhány meccsen kapott is lehetőséget a bizonyításra a klubjában, amivel élni tudott, így pedig egy felemelő közösségbe került bele.

A dolgom most, hogy az edzéseken a legjobban teljesítsek és ezzel segítsem a társak munkáját is. Egészen felemelő érzés a mai válogatott tagjának lenni. A föld felett járok és mindent megteszek, hogy az első és a második számú kapus minél jobb formában legyen. A mai magyar válogatottnak tagja lenni különleges érzés, elképesztő, hogy sikerült beverekednem magam, köszönöm nekik az Európa-bajnoki kijutást. Pár centivel a föld felett járok, jól érzem magam és büszke vagyok, hogy itt lehetek – mondta a kapus.

Saját szerepével kapcsolatban kiemelte, fontos, hogy minden edzésen a lehető legjobban teljesítsen, ezzel is segítve poszttársait. Velük kapcsolatban megjegyezte, olyan kapusok vannak a keretben, akiket nagyon tisztel.

A játéklehetőségen nem is gondolkozom, annak örülnék a legjobban, ha az első pár meccs úgy sikerülne, hogy lehetőségünk van továbblépni. Megható volt az írek ellen ismét címeres mezben pályára lépni, mert ott volt az egész családom, a kislányom, és arra mindig is vágytam, hogy ő láthasson a válogatottban – emlékezett vissza a felkészülési összecsapásra Bogdán.

Kiemelte, hogy bár az idősebb játékosok közé tartozik, egy kiforrott, megformálódott közösségbe csöppent bele, így az elején igyekezett megfigyelni a szokásokat, hogyan alakulnak a napok.

Kijelenthetem, rendkívül profi a brigád, amely komolyan veszi az edzéseket, és iszonyatos melót végez. Mindenki pozitívan viszonyul a másikhoz, ez az egyik legnagyobb erősségünk. Taktikailag be akarunk tartani minden utasítást, és bízom abban, hogy az, hogy mindenben segítjük egymást, olyan előnyt jelent majd más csapattokkal szemben, aminek köszönhetően sikeresek leszünk – fogalmazott Bogdán.

A magyar válogatott jövő kedden a címvédő portugálokat fogadja a Puskás Arénában, jövő szombaton pedig ugyanott a világbajnok franciákkal játszik, aztán június 23-án Münchenben, a németek vendégeként zárja a csoportkört. (MTI/mlsz.hu)

Varga Roland: “Nagyon kellemetlen csapat akarunk lenni az Eb-n” – a 2016-os siker megismétlése a cél