„Szalai Attila tiszta Maldini” – odavannak a Fenerbahce szurkolói a rangadón új poszton bizonyító magyarért

Fontos rangadót nyert meg a török Süper Lig 3. helyén álló Fenerbahce, amely 1-0-ra győzött a negyedik pozíciót elfoglaló Trabzonspor otthonában, így a két csapat között hat pontra nőtt a különbség.

Az idegenbeli sikerben fontos szerepe volt Szalai Attilának, az isztambuliak magyar válogatott védőjének, akinek ráadásul olyan pozícióban kellett bizonyítania, amelyet még nem töltött be a Fenernél. Erol Bulut vezetőedző ugyanis sokakat meglepve ezúttal nem nem a védelem közepén, hanem Caner Erkin és Filip Novak helyett balhátvédként szerepeltette Szalait, aki ezen a poszton is kiválóan helyt állt. A 23 éves bekk korábban már szerepelt a balbekk pozíciójában, elsősorban még az NB I-ben, de azóta egyre inkább középső védőként kapott bizalmat mind a klubjaiban, mint Marco Rossitól a válogatottban.

Ezúttal viszont a szurkolókat is meggyőzve játszott a bal oldalon, a török Sabah és a Milliyet cikke szerint is valóssággal elárasztották a dicsérő szavak a közösségi oldalakat, Szalai játékát dicsérve. Ehhez és hasonló jelzők futottak be:

Szalai tiszta Maldini

“Szalai megint nagyon meggyőző volt”

“Ha Szalait megtennénk csatárnak, rugdosná a gólokat is”

“Szalain nem lehet átjutni”