Szalai: Nem adjuk fel, a pozitívumokat kell erősíteni

A magyar labdarúgó-válogatott tagjai csalódottan nyilatkoztak a Svájc ellen 3–2-re elveszített vb-selejtező után, de máris a lettek elleni idegenbeli találkozóra készülnek.

Szalai Ádám arról beszélt, hogy játékosként a legnehezebb időszakokban sem adta fel, és most is a sikeres folytatásra koncentrál.

– Végre gólt szereztem hazai közönség előtt is, sajnos mégsem lehetek elégedett. Úgy gondolom, nem játszottunk rosszul, mentünk előre az eredményért. A széleken folyamatosan duplázni tudtunk, jöttek középre a labdák, ami az elmúlt meccsen nem volt jellemző. Amikor nálunk volt a labda, Gera Zoltánnal és Nagy Ádámmal jól tudtunk építkezni, stabilan futballoztunk, végül mégis balul sült el az igyekezetünk. De aki ismer, az tudja rólam, hogy a legnehezebb pillanatokban sem adom fel, most is már a Lettország elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk, és erősíteni azokat a pozitívumokat, amelyek kijuttatták a csapatot az Eb-re is – mondta az mlsz.hu-nak Szalai.

SzalaiSzalai Ádám két gólt lőtt, mégsem elégedett Az első gól előtt hibázó Lang önkritikusan fogalmazott.

A második félidőben becsúszott a játékomba egy döntő jelentőségű hiba, ami után nekünk kellett futnunk az eredmény után. Pozitívum, hogy kétszer is vissza tudtunk jönni a meccsbe, de a végén néhány perc alatt már nem sikerült a bravúr. Nem nagyon fogok aludni, szerintem a többiek sem, nagyon szerettünk volna nyerni. Hiszem, hogy hétfőn a lettek ellen sikerül – értékelte a meccset Lang.

Nayg2Nagy Ádám már előre tekint Nagy Ádám szerint nincs értelme a hibákon rágódni, együtt nyer, és együtt veszít a csapat.

– A profi futball ilyen: van, hogy egy hiba is eldöntheti a meccset, mert azonnal kihasználja az ellenfél. A svájciak érezhetően tartottak tőlünk, az első félidőben nem mertek kinyílni, elsősorban a védekezéssel törődtek, nagyon szervezettek voltak. A második félidőben megpróbáltuk még inkább nyomás alá helyezni őket, bátrabban futballoztunk, sajnos nem sikerült a győzelem. Nincs értelme a hibákon rágódni, együtt nyer, és együtt veszít a csapat. Pozitívum, hogy a szurkolók olyan küzdeni akarást láthattak a csapattól, amely az Eb-n is jellemző volt ránk, köszönjük, hogy ezúttal is mellettünk álltak. Ilyen játékkal nyerni tudunk Lettországban – mondta Nagy.

A magyar válogatott hétfőn 20:45-től lép pályára idegenben Lettország ellen.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS