Szám szerint – A Paradicsom küszöbén

Retro

2015. augusztus 10. hétfő, 09:40

Szerző: Formula.hu – Érsek Zsolt

Michael Schumacher állt ott a legtöbbször, bebocsátásainak és kiutasításainak száma is rekordot jelent – utóbbi téren Moss, Prost és Alonso is ott van mellette a sorban.

Aki a döntő, utolsó futamon még matematikailag esélyes a Formula-1 világbajnoki címre, illusztris társaságba kerül. A Nagy Esély, amire egész pályafutása, sőt élete során vágyott, ott van tőle karnyújtásnyira, és csupán egyetlen futamot kell hozzá tökéletesen teljesíteni. Ahogy annak idején Jack Brabham mesélte, az igazi kemény „Nyomást” ekkor érzékeli a versenyző. Talán nem is annyira a csapat, a rajongók, vagy a szponzorok irányából jön a teher, hanem az öntudata felől.

Michael Schumacher tízszer lőhetett efféle büntetőt az ellenfelei jelképes kapujába, amelyekből hetet értékesített is. Prost hétszer vetette el a siker magvát egész éves jó teljesítményével, és csak négyszer tudott ezekből sikert is aratni. Fangiónak hat „dobása” volt, melyekből ötször meg is ragadta a nagy lehetőséget.

fangio_

Fernando Alonso is megtanulhatta kezelni az említett „Nyomást”, ötször kísérelte meg, hogy az utolsó futamon az ő neve mellett álljon a legtöbb vb-pont. Kétszer örülhetett a spanyol, mint világelső ünnepelhette magát.

Prost, Senna és Piquet triója azért is különleges, mert nem egyszer egymástól (vagy épp Manselltől) vették el a gyorsasági autósport koronáját. 1985 és 1993 között csak ők négyen nyertek világbajnoki címet!

Stirling Moss esete kirívó, háromszor ült be úgy a versenyautójába, hogy világbajnokként fog kiszállni belőle. Sajnos a korszak kiemelkedő (sokak szerint legjobb) sportemberének nem sikerült Fortuna istenasszony uszályát elkapnia, mindig kicsúszott a markai közül.

moss_tolja_1959francia

Vastag betűvel szedtem azokat a sztárokat, akik nem „ejtettek túszokat”, mindent vittek, amikor a bajnoki cím közelébe jutottak. Mindjárt itt van Vettel, négyszer volt esélye a döntő futamon világbajnoknak lenni, és ő mind a négyet megfogta magának. Emerson Fittipaldi és Mika Häkkinen között aligha lehetne más közös kapcsot, vagy egyezést találni azon kívül, hogy kétszeres világbajnokok. Csakhogy összesen két lehetőségük volt erre, és egyszerűen nem ismertek „kegyelmet”.

A táblázat alján vannak azok a pilóták, akikkel csak kacérkodott a sors. Egyszer ugyan megvillantotta előttük a Paradicsom kulcsát, de azt sosem adta a kezükbe. Közülük már csak ketten aktívak, Felipe Massa és Nico Rosberg.

1950-2014
esélyes pilóta

döntő
futamon
esélyes

tényleges
VB CÍM

M.SCHUMACHER

10

7

PROST

7

4

FANGIO

6

5

ALONSO

5

2

VETTEL

4

4

BRABHAM

4

3

STEWART

4

3

LAUDA

4

3

PIQUET

4

3

SENNA

4

3

HAMILTON

4

2

G.HILL

3

2

ASCARI

3

2

CLARK

3

2

MOSS

3

0

FITTIPALDI

2

2

HAKKINEN

2

2

MANSELL

2

1

HULME

2

1

D.HILL

2

1

J.VILLENEUVE

2

1

RAIKKÖNEN

2

1

FARINA

1

1

HAWTHORN

1

1

P.HILL

1

1

SURTEES

1

1

RINDT

1

1

HUNT

1

1

ANDRETTI

1

1

SCHECKTER

1

1

JONES

1

1

K.ROSBERG

1

1

BUTTON

1

1

COLLINS

1

0

BROOKS

1

0

ICKX

1

0

REGAZZONI

1

0

REUTEMANN

1

0

LAFFITE

1

0

WATSON

1

0

ARNOUX

1

0

IRVINE

1

0

MASSA

1

0

WEBBER

1

0

N.ROSBERG

1

0

Forrás: www.formula.hu – RSS