Szám szerint – Várj reám, míg megjövök

F1

2015. augusztus 14. péntek, 18:39

Nem ritka, hogy egy versenyzőnek éveket kell várnia az első futamgyőzelmére, még akkor is, ha később világbajnok lesz belőle. Olykor egészen hosszúra tud nyúlni ez a várakozási idő.

Mark Webber 2014-es visszavonulásával a türelmi lista éléről lépett le, külön érdekes volt, hogy aktív pilótaként ő tartotta a csúcsot (130 győzelemmentes nagydíjjal). Közben a Minardiból a Jaguarba, a Williamsbe, végül a Red Bullba is eljutott.

Rubens Barrichellónak sem volt fenékig tejfel az élete, a 2000-es német futam emlékezetes Ferraris győzelmére majdnem nyolc évet várt, 124 futamot!

Jarno Trulli, Jenson Button, Nico Rosberg és Giancarlo Fisichella is több, mint száz alkalommal nézhette, hogy más locsolja a győzelmi pezsgőt.

Mika Häkkinen első győzelmét még ajándékba kapta (1997-ben Jerezben) Coulthardtól, de gyorsan utána nyert kettőt „önerőből” is, 1998 elején. A jerezi győzelemre 96 versenyt kellett várnia.

Dppi_00000319_018

Tierry Boutsent és Jean Alesit is próbára tette a sors, 96 illetve 91 győzelem nélküli versennyel. Annál emlékezetesebb sikerek voltak ezek. Boutsen az 1989-es esős kanadai futamon evickélt át az első helyen, Alesi is Kanadában a 27-es Ferrarival, születésnapján aratta érzelemgazdag sikerét hat évvel később.

A legnagyobb sztárok, a többszörös világbajnokok története is örökké emlékezetes lesz.

Nigel Mansell 72 futamot várt az első győzelmére (1985 Európa GP), majd ettől úgy lendületbe jött, hogy a következő években ő nyerte a legtöbb futamot.

Jochen Rindt ötvenszer, Keke Rosberg 49-szer indult a Forma-1-ben úgy, hogy nem tudott győzni.

Fernando Alonso 30, Sebastian Vettel 22 rajtot vett úgy, hogy nem ő ért célba elsőként.

Nyilván szerepe volt ebben, hogy kinek hová szólt a szerződése, és az a csapat mennyire élt a műszaki lehetőségeivel. (Érdekes, hogy a Minardit gyakran tekintették sereghajtónak, olyan csapatnak, ahonnan nem lehet kitörni. Ez tévedés. Nannini, Fisichella, Webber, Alonso és Trulli is a Minardi csapatban kezdték, és utolsóként, a sor végéről kapaszkodtak a többiek után. Olyan jól, hogy feltűnést tudtak kelteni. Később mindannyian futamgyőztesek lettek.)

Míg Prost a huszadik, és Ayrton Senna a tizenhetedik versenyét már megnyerte, Jackie Stewartnál ez a szám csupán 8, Lewis Hamiltonnál pedig 6!

Dppi_00002574_554

Íme a teljes lista. Hányadik futamukon szerezték első diadalukat az F1 futamgyőztesei?

WEBBER

130

BARRICHELLO

124

TRULLI

117

BUTTON

113

N. ROSBERG

111

FISICHELLA

110

HAKKINEN

96

BOUTSEN

95

ALESI

91

IRVINE

81

MANSELL

72

HERBERT

71

PATRESE

71

R. SCHUMACHER

70

DEPAILLER

69

MASSA

66

NANNINI

61

RICCIARDO

57

SIFFERT

57

De ANGELIS

54

TAMBAY

53

FRENTZEN

52

RINDT

50

K. ROSBERG

49

BELTOISE

48

GINTHER

47

WATSON

41

PACE

41

PETERSON

40

PANIS

39

LAFFITE

39

RAIKKONEN

36

PIRONI

36

BERGER

35

G. HILL

32

JONES

31

LAUDA

31

ALONSO

30

HUNT

30

KUBICA

29

KOVALAINEN

28

REUTEMANN

28

TRINTIGNANT

28

SURTEES

27

ALBORETO

26

JABOUILLE

26

MALDONADO

24

PIQUET

24

BRAMBILLA

23

VETTEL

22

ARNOUX

22

REVSON

22

GURNEY

22

Von TRIPS

22

COULTHARD

21

NILSSON

21

BANDINI

21

MOSS

21

CEVERT

20

IRELAND

20

PROST

19

G. VILLENEUVE

19

MASS

19

M. SCHUMACHER

18

P. HILL

18

HULME

17

CLARK

17

SENNA

16

GETHIN

16

BONNIER

16

MONTOYA

15

COLLINS

15

J. BRABHAM

14

D. HILL

13

SCHECKTER

13

ANDRETTI

10

MUSSO

10

RODRIGUEZ

9

HAWTHORN

9

ASCARI

9

STEWART

8

ICKX

7

McLAREN

7

TARUFFI

7

FAGIOLI

7

HAMILTON

6

REGAZZONI

5

GONZALEZ

5

J. VILLENEUVE

4

E.FITTIPALDI

4

SCARFIOTTI

4

BROOKS

3

FANGIO

2

BAGHETTI

1

Forrás: www.formula.hu – RSS