Buksi, a 11 hónapos, tündéri, enyhén hiperaktív kölyökpuli majd kiugrik a takaros kispesti családi ház kerítésén keresztül üdvözölni a látogatót, a kertben parkoló autón a BOX 001-es rendszámtábla jelzi, jó helyen járok. Szántó Imre ökölvívó-mesteredzőhöz jöttem, a fiatalabbaknak Öcsi bácsihoz, a súlyos ínszakadásából lábadozó bokszpápához, a sportág itthoni élő lelkiismeretéhez. Két nappal az előtt, hogy a magyar különítmény – hét férfi és öt nő – kiutazott volna Londonba, az európai olimpiai selejtező-tornára.
Szántó Imre (a szerző felvétele)
– Buksi pedigréje első rangú, attól a tenyésztőtől vettük, aki a Facebook tulajdonosának, tudja, annak a…megvan, Zuckerbergnek szállított egy fehér pulit – büszkélkedik a ház ura, miután Böbe, a felesége (még véletlenül sem merném Böbe néninek titulálni a fiatalos hölgyet, aki Öcsi „röghöz kötöttsége” idején ellátja az otthoni teendőket) elénk rakja a tejeskávét. Merthogy a mesteredző tőle szokatlan udvariatlansággal ülve fogad, mellette járókeret, a bal lába combtőig gipszben, felpolcolva egy székre, az arcán azonban a megszokott hamiskás mosoly, amely azért egy pillanatra lefagy, amikor a február 27-i történéseket eleveníti fel.
– Éppen a Fradi egyik vezetőjével beszéltem telefonon, nagyon belemerültem a diskurzusba, amikor itt a nappaliban melléléptem a lépcsőnek, és leestem három fokot. Elmúltam 76 éves, ilyenkor már könnyebben megsérül az ember. A bal lábamban a négyfejű combfeszítő izom leszakadt a térdkalácsról, az ínszalagot úgy kellett visszahúzni és visszavarrni, két hete történt, holnap (szerdán – a szerk.) veszik le a fekvőgipszet, és rakják fel a járógipszet – mondja Öcsi, aztán arra is fény derül, miért volt az a hosszas telefonbeszélgetés. Szántó több okból is megszüntette munkaviszonyát a Fradival, legfeljebb szaktanácsadói szerepet vállal, de ezt sem sikerült még tisztáznia a vezetőséggel, talán majd a napokban.
– Először csak simán felmondtam, de aztán eszembe jutott, annak idején, 1982-ben az apám vezetőedzősége alatt szűnt meg az ökölvívó-szakosztály a Fradinál, aztán én feltámasztottam, de nem akarom, hogy a második megszűnés is a Szántó névhez kötődjön. Ezért dolgoznék tovább szaktanácsadóként, ingyen, javadalmazás nélkül, hetente kétszer-háromszor lemennék a népligeti edzőterembe. Az utódaimnál úgyis jó kezekben lenne a szakmai vezetés – magyarázza Szántó, aki azt még elmondja, hogy harmincegy éve, amikor még nem volt teljesen kész a ház, az apja, a legendás Csöpi bácsi ugyanott szenvedett sérülést, ahol most a fia, lépcső még nem volt, csak egy lejtős deszka, amiről leesett az öreg, és kifordult a válla.
– Mitől hiteles egy edző?
– Látod, több szempontból is ismétli magát a történelem! – mondja, majd edzéselméleti fejtegetésbe kezd. – Most Iglói Mihály, Náci bácsi, a korszakos atlétaedző könyvét olvasgatom, érdekelnek a résztávos, iramjátékos edzések, micsoda fantasztikus újítások voltak ezek az atlétikában, ami a bokszban is simán alkalmazható. Igaz, antropometriai vizsgálatokat ő még nem végzett, de akkor is. Megérzésből, ösztönösen csinálta, az a versenyző, aki nem bírta, az elhullott, már persze csak képletesen. Például a Tábori, Rózsavölgyi, Iharos, Mikes világcsúcstartó 4×1500-as váltó negyedik tagjából, Mikes Ferencből nem lett világklasszis, de a másik háromból igen. Felfedeztem egy izgalmas részletet. Iglói a napi első edzését reggel hétkor tartotta, a másodikat meg késő délután, este hatkor közben volt ideje a versenyzőnek kipihennie magát. Mi a bokszban délelőtt tízkor tartjuk az elsőt, háromkor a másodikat, így nincs idő a regenerációra, pedig az legalább annyira fontos a sportban, mint maga az edzés!
– Mostanában sokszor eszembe jut Adler Zsiga bácsi, Papp Laci legendás edzője, akit melegítőben sohasem láttunk, mindig utcai ruhában edzősködött. A ’74-es kubai vb-re, az első amatőr világbajnokságra nem vitték ki, mert azt mondták, hogy már öreg. Én hetvenhét leszek, de még van bennem tetterő. Zsiga bácsi a profi Papp Lacit is úgy edzette, hogy kint cigizett a folyosón, aztán néha benézett a terembe, és mondta Lacinak, hogy lógjon az a váll, aztán visszament dohányozni. De ő megtehette, mert hiteles volt! Aztán a ’74-es havannai vb-n jött a nagy leégés, pedig bombacsapattal mentek ki, Gedó, Orbán, Badari. Mert Adlert nem vitték ki, azzal, hogy már öreg… Na,. Ő akkor már orvosokkal, ügyvédekkel dolgozott, kevesen tudják, hogy ő vezette be Magyarországon a hobbibokszot, zsebbe kapta az orvosoktól, ügyvédektől a pénzt – persze akkor még amúgy sem volt személyi jövedelemadó. Egyszer kérdeztem tőle, „Zsiga bácsi, mikor tetszik nyugdíjba menni?”, mire azt mondta: „Hogy a csudába mennék, nincs másfél órányi igazolt munkaviszonyom!” Ő a hobbibokszból élt. Ma is minden edző a hobbibokszban dolgozik, abban van a pénz. Míg egyszer meg nem hal valaki, mert ezeknek az ügyvédeknek, orvosoknak, menedzsereknek nincs ám orvosi igazolásuk! Na, mindegy, ha Zsiga bácsit 73 évesen félreállították, akkor mit ugráljak én 77 évesen?! Ezért mondtam fel a Fradiban, nem vagyok megélhetési edző, kapom a tisztes olimpiai járadékomat, meg van rendes nyugdíjam is, megélek én abból. Pedig most lehetne valami igazán nagyot alkotni a magyar bokszban, mert ennél lejjebb már nem tud csúszni a sportág, ha most valaki belevágna, akkor csakis sikeres lehetne, mert innen csak felfelé vezethet az út. De nem csak a magyar bokszban, mert világszerte annyira lecsúszott a sportág színvonala, hogyha lenne egy szakértelemmel rendelkező, szorgalmas és türelmes edző, akkor csodát tehetne két év alatt. A baj az, hogy a bokszba csak túlsúlyos, szellemi fogyatékos vagy mozgássérült gyerekek jönnek, normális szülő nem engedi bunyózni a gyerekét. Én amúgy csak tizenöt éves kortól engedném versenyezni a gyerekeket. Hát Skóciában az U12-es labdarúgó-palántákat nem engedik fejelni! A futballban! Mert féltik őket.
(Ch. Gáll András / a teljes írás az mno.hu/sport oldalon olvasható)
