Gianluca Di Marzio információi szerint a szaúdi Al-Ittihad csapata 30 millió eurós ajánlatot tett az olasz élvonalbeli Frosinone színeiben a Serie A-ba berobbanó fiatal argentin támadó, Matías Soulé megszerzéséért, a játékos azonban visszautasította a megkeresést.
A 20 éves támadó Argentínában a Kimberley nevű utánpótláscsapatban kezdte pályafutását, majd 12 éves korától a neves Vélez Sarsfield akadémiáján pallérozodótt, hogy aztán a Juventushoz kerüljön. Soulé kezdetben a korosztályos együttesekben jutott szóhoz, majd az olasz harmadosztályban versenyező Juventus U23 együttesét erősítette. A tehetség a 2021-2022-es idényben 34 mérkőzésen öt gólt szerzett a zebrák fiókcsapatában. Menet közben a Serie A-ban is bemutatkozott, de csak elvétve jutott játéklehetőséghez. A 2022-2023-as szezont bár a torinóiak első csapatánál töltötte, idénybeli 13 bajnoki fellépésének nagy részében csak epizódszerephez jutott. Az első olasz bajnoki gólját a Sampdoria ellen szerezte 2023 márciusában.
Tavaly ősszel az élvonalba frissen feljutó Frosinone együtteséhez került kölcsönben, ahol az idény eleje óta lendületes és eredményes formában teljesít. Soulé meggyőző produkciójára mindenki felkapta a fejét. Jelen állás szerint az idény első felében 19 pályára lépés alatt kilenc gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki.
Bár felmenői révén olasz válogatott is lehetne és az olaszok meg is keresték őt emiatt, Soulé a közelmúltban leszögezte, hogy Argentína nemzeti színeit szeretné képviselni pályafutása során.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
fociclub
A Szaúdi ajánlatot kapott a Serie A egyik legnagyobb tehetsége – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.