“Szavak helyett tettekre van szükség” – Pioli

A Milan ma a Sampdoria együttesét fogadja hazai pályán a San Siróban. Stefano Pioli megtartotta a 2020-as év első sajtótájékoztatóját a mérkőzést megelőzően. A meccskeretben ott van Zlatan Ibrahimovic, aki vélhetően pályára is fog lépni.

“Eddig túl kevés pontot szereztünk, különösen hazai pályán. Itt az idő megváltoztatni az irányt. 21 mérkőzés van, hogy a dolgok fordulatot vegyenek. Jobban kell teljesítenünk, kezdve ezen a kulcsfontosságú meccsen a Sampdoria ellen. Szavak helyett tettekre van szükség és valódi elszántságot, vágyat várok el a csapattól. Egy csapatként kell játszanunk, a Milanhoz méltóan, hogy visszatérjünk a győzelmekhez a szurkolóink előtt. A lehető legjobb formációt fogom választani azokkal a játékosokkal, akik a legnagyobb bizalmat nyújtják.” – mondta Pioli a meccs előtt.

“A bergamói eredmény még mindig fájó. Ez volt az egyetlen igazán gyenge teljesítmény, amióta itt vagyok. A csúfos vereséget követően a klub fontos beavatkozást hajtott végre. Bobannak igaza van, ez az eredmény kitörölhetetlen folt marad a szezonban. Tudjuk, hogy eddig rosszul alakult a szezon és tisztában vagyunk a problémáinkkal illetve a nem megfelelő pozíciónkkal a tabellán. Mindannyian felelősek vagyunk és mindannyian elkötelezettek, hogy fejlődjünk. Ezen dolgozunk, újra kell és újra akarjuk kezdeni. Az elmúlt napokban a csapattól megfelelő mentalitást láttam, de a különbség a pályán fog jelentkezni.”

“Ibrahimovic? Hozzáállás és kommunikáció szempontjából egyaránt jól mutatkozott be. Az első pillanattól kezdve igazi szenvedélyt, elszántságot és lelkesedést mutatott. Fantasztikus profizmussal rendelkezik és rendre ő az utolsó, aki elhagyja Milanellót. Nagyszerű, hogy itt van velünk és nagyon elégedett vagyok vele. Figyelmes és kíváncsi, kezdi megtalálni a helyét, de ehhez még idő kell. Hatással volt a környezetre és mindenkinek lendületet fog adni. Ő nem csupán egy bármelyik játékos. Ibra inkább hozzáadott érték a csapat számára, mintsem a megmentőnk. Neveztem őt a keretbe a Sampdoria ellen, mert jól teljesít annak ellenére, hogy két hónappal ezelőtt játszotta az utolsó tétmeccsét. Ibra bevethető és játszhat.”

“Ibra érkezésével taktikailag változás lesz, de még minden a fejlődés szakaszában van. A jellegzetességeink és a pozíciók változhatnak ezzel segítve, hogy a csapat hatékony maradjon. Zlatan akár játszhat Piatekkel egyszerre, mindenki játszhat együtt. A célunk, hogy több helyzetet alakítsunk ki és több gólt szerezzünk.”

“Átigazolási piac? Egy védőt szeretnénk a csapatba igazolni. Világos elképzeléseink vannak azokról a helyzetekről, amelyek javíthatnak a csapaton a januári átigazolási időzakban. A klub éber a mercato alatt.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS