„Szegeden keresztül lépésről lépésre igyekszünk haladni a tokiói olimpia felé vezető úton”


Egy hónap múlva benépesül a Máty-éri kajak-kenu pálya környéke: 63 ország közel 1000 versenyzője jelezte részvételét a gyorsasági kajak-kenu világkupa szegedi állomására. Három év kihagyás után tér vissza a világkupa a településre. „Szegeden keresztül lépésről lépésre igyekszünk haladni a tokiói olimpia felé vezető úton” – fogalmazott az esemény sajtótájékoztatóján Schmidt Gábor elnök.

Hogy kik lesznek az idei világkupa főszereplői, arról Hüttner Csaba szövetségi kapitány számolt be, aki a teljes csapatot a május közepi rangsoroló után nevezi meg.

„A világkupára a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a május közepi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölöm ki a csapatot. Olimpiai számokban „A” egységként azokat fogom benevezni, akik tavaly részt vettek az ötkarikás játékokon, a B egységekről pedig a rangsoroló eredményei alapján döntök majd. A szakmai célkitűzéseinknek megfelelően mind a három világkupa versenyen lesz magyar versenyző, hiszen továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a felnőttek mellett minél több, akár utánpótláskorú versenyzőnek biztosítsunk nemzetközi versenyzési lehetősége. A nevezések alapján jól látszik, hogy a legnépszerűbb világkupa-helyszín idén is Szeged, ahol a teljes nemzetközi mezőny szeret versenyezni. Ezen a regattán indulhat el az új olimpiai számok- és idén módosuló világbajnoki program tesztelése is, bár a végleges döntés majd csak május elején születik meg a tokiói olimpiai programot illetően. Ami Szegedet érinti, jelen pillanatban az egyik legnagyobb változás lehet, hogy férfi kajakban a négyes versenyszámot 1000 méter helyett 500-on rendezik majd meg és a női kenus számok is előtérbe kerülnek” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

„Az éppen 30 nap múlva kezdődő Világkupának számunkra azért van óriási jelentősége, mert a nemzetközi elit a következő évekre újra visszaköltözik Szegedre. A májusi verseny után júliusban sárkányhajó Európa-bajnokság lesz az olimpiai központban, jövőre újra világkupa a megújuló pályán, majd 2019-ben, a minden igényt kielégítő Maty-éren, 2011-hez hasonlóan ismét olimpia kvalifikációs világbajnokság rendezhetünk. Fontos kiemelni, hogy az EMMI a rendezvény sikeres lebonyolításához, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig többek között a pálya felújításához nyújt nagy összegű támogatást, így biztosított a nyugodt felkészülés az elkövetkező évekre, s Szegeden keresztül lépésről lépésre igyekszünk haladni a tokiói olimpia felé vezető úton” – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, aki hozzátette: fontosnak tartja a szponzorok bizalmát is, hogy a sportág továbbra is számíthat együttműködő partnereire.

A sajtótájékoztató keretében adták át a hagyományos Kolonics-díjat, Csabai Edvin, a Kolonics Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója Varga Ádámnak, a KSI SE tehetségének nyújtotta át az elismerést. Varga Ádám a tavalyi minszki világbajnokságon K-2 1000 méteren lett aranyérmes, míg a négyessel második helyen zárt, az őszi brandenburgi maratoni vb-n pedig egyesben és párosban is győzni tudott. A fiatal versenyző az év lezárásaként 2016-ban egyesben nyert az Olimpiai Reménységek Nemzetközi Versenyén is Szegeden. A díjazott számára a Kolonics Alapítvány egy tetszőleges márkájú K-1-es versenyhajót és kajaklapátot vásárol majd meg.

A sajtótájékoztatón jelen voltak olimpiai bajnok versenyzőink, valamint a kampány arcai, a világbajnok kenus, Lakatos Zsanett és Takács Kincső is.

Az év főbb kajak-kenu versenyei:
május 19-21. világkupa 1. – Montenor-O-Velho (Portugália)
május 26-28. világkupa 2. – Szeged (Magyarország)
június 2-4. világkupa 3. – Belgrád (Szerbia)
augusztus 23-27. világbajnokság – Racice (Csehország)

(MOB-MKKSZ, fotók: Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS