Szegeden néhány hét múlva vázolhatják a jövőt

SZeged201801

A férfi Ob I-ből kiesett klubnál hamarosan dönthetnek a jövőről, eközben ex-szegedi játékosok reménykednek, hogy nemsokára ismét az első osztályba juthat a csapat.

SZeged201801

Fotó: szve.hu

Mint ismeretes a Szeged nyeretlenül pont nélkül esett ki a férfi Ob I-ből.

Az elmúlt napokban egy cikk keretében emlékeztünk meg a klub elmúlt 19 éves törénetéről, most pedig a delmagyar.hu boncolgatja a folytatást.

A klub technikai vezetője, Juhász Péter a portálnak elmondta, “pár hetet kérnek, hogy összeálljon a kép az egyesület jövőjéről.”

Eközben, a jelenleg a BVSC-ben játszó, de szegedi nevelésű játékos, Török Béla nyilatkozott: Szégyenteljes az eredmény. Nulla ponttal kiesni… Ha már ennyire nem volt pénz, szerintem jobb lett volna több szegedivel nekivágni a szezonnak. Pirulna az arcom a vezetők helyében, hogy egy 15 éves ifjú lett a kiesést eldöntő derbi legjobb hazai játékosa. Remélem, ez nyomot hagy a klubnál dolgozókban, és nem úgy gondolkodnak, hogy ez most így sikerült. A sok szegedi fiatalnak perspektívát kell nyújtani, méghozzá a városukban – mondta Török Béla.

Baksa László is megszólt, aki, jelenleg a Spandau kapusa, de nagy sikereket ért el régen Szegeden: Nagyon szomorú fejlemény a kiesés. Ez a Partizan Beograd-szindróma lehet, annak a csapatnak volt egy BL-győztes kerete, majd pár év alatt teljesen leépült. Ott az utánpótláshoz nyúltak, Szegeden is ez lehetne a járható út, ha csak le nem hullik az égből egy óriási szponzor. Remélem, a város ad majd segítséget, hogy a klub egyből visszatérhessen az élvonalba. Sok erőt, kitartást és hitet kívánok az összes szegedi edzőnek és szurkolónak! – zárta a hálóőr.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS