Szegedről igazolt fiatal magyar jobbhátvédet a Vasas – hivatalos

A 2001-es születésű fiatal védő végleg érkezik Angyalföldre és az első csapatot fogja erősíteni – írja a vasasfc.hu. A játékos korábban a MOL Fehérvár FC-nél is megfordult, eddigi pályafutása során összesen 67 másodosztályú tétmérkőzésen és 4 kupameccsen lépett pályára. A tavalyi idényben a szegedi csapat alapembere volt, a 38 forduló során 34 alkalommal kezdőjátékosként szavazott bizalmat neki a szakmai stáb.

Nagy Miklós, sportigazgató:
– Ódor Máté szerződtetése annak a hármas tranzakciónak a most érvényesülő eleme, melynek keretében Szilágyi Zoltán játékjogát értékesítettük és Szatmári Lóránd is a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesében folytatja pályafutását. A transzfer során ismételten átigazolási díj nélkül igazoltunk olyan labdarúgót, aki beleillik a klub hosszú távon fiatal magyar játékosokra építő koncepciójába. Máté jobboldali szélső védő, így érkezésével ezen a poszton is versenyhelyzetet igyekszünk teremteni. Szurkolóink bizonyára emlékeznek rá, hiszen a tavalyi szezonban ő volt az a labdarúgó a Szeged csapatában, akinek gólpassza hozzájárult ellenfelünk találatához az Illovszky-stadionban és szintén ő volt az, aki a mezőny egyik legjobbjaként szerepelt. Fiatal és tehetséges labdarúgóval bővült a keretünk, akiben nagy potenciál van, ám azt, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, majd a jövő dönti el.

Ódor Máté:
– A Vasas egy nagyon nagy klub és tradicionális múlttal rendelkezik, így izgatottan várom a következő időszakot. Figyeltem a tavalyi évben a csapat játékát, és mivel nagyon tetszett, ezt is figyelembe vettem a döntésemnél. Amellett, hogy szintet próbáltam lépni a másodosztályból az NBI-be, az a célom, hogy segítsem a csapatot és minél több játékpercem legyen. Bízom benne, hogy év végén elérjük a közös céljainkat.