Szegény Gazdag: A bajnokság egyik legjobbjának 11-es katasztrófája az MLS-nagydöntőben – videó

Ahogy arról a csakfoci.hu még éjszaka, részletesen beszámolt, Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union 3-3-as végeredményt követően, 11-es párbajban elbukta az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) nagydöntőjét a Los Angeles FC együttesével szemben.

A nagyszerű idényt futott magyar válogatott játékos ezúttal is gólt szerzett (a szezonban a 24.-et), de a 11-esét kihagyta, méghozzá a lehető legpechesebb módon. A támadó középpályás megcsúszott a füvön, mikor épp lőtt volna, így nem tudta már irányítani a labdát, amely így a kapu fölé szállt.

A drámai büntetőpárbaj (3-0) során a philadelphiai gárda egyébként egyszer sem tudott a kapuba találni, köszönhetően egy kényszerű cserének és John McCarthynak.

Az Union volt kapusát(!) azért kellett behozni az LAFC-nek, mert Maxime Crépeau-t kiállították a hosszabbításban. McCarthy aztán a meccs egyik hőse lett, hiszen két 11-est is védeni tudott, volt klubja egyszer sem tudta bevenni a kapuját az extra lövések során.

Gazdag az álomcsapatban

De visszatérve Gazdaghoz: a magyar válogatott játékos így is remek idényt zárt, rengeteg dicséretet kapott az amerikai sajtóban és a szezon legjobb csapatába is beválasztották. Klubja – amely érthető okokból hosszabbítana Gazdaggal –  lett az egyetlen egyébként, amely négy játékossal is képviselteti magát az álomtizenegyben.

Az MLS idényének álomcsapata:

Andre Blake (Philadelphia Union) – Jakob Glesnes (Philadelphia Union), Kai Wagner (Philadelphia Union), Walker Zimmerman (Nashville SC) – Luciano Acosta (FC Cincinnati), Sebastián Driussi (Austin FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Hany Mukhtar (Nashville SC) – Jesús Ferreira (FC Dallas), Brandon Vázquez (FC Cincinnati), Carlos Vela (LAFC)

BestXI_SOC 2

Korábbi interjúnk Gazdag Dániellel:

Gazdag: “Cél, hogy a Philadelphiában a kiemelt bérezésű játékosok közé kerüljek” – interjú Rossiról, a válogatottról és az európai ajánlatokról