Szeghalmi indul a Flandriai körversenyen

image

Óriási megtiszteltetés érte Szeghalmi Bálintot, aki vasárnap rajthoz állhat a világ egyik leghíresebb és legrangosabb egynapos kerékpáros viadalán, a Flandriai körversenyen.

    A viadal honlapján pénteken közölték, hogy az olasz Lampre színeiben, 158-as rajtszámmal Szeghalmi is szerepelni fog.
    A 30 esztendős magyar bringás 2011 december végéig kötelezte el magát klubjához. A már francia színekben induló Bodrogi László után ő a második magyar, aki Pro Tour-sorozatban is próbára teheti tudását. Szeghalmi a felnőttek között négyszeres országos bajnok: országúton 2006-ban hegyi, 2007-ben hosszútávú győztes, pályán 2005-ben a pontversenyben, 2010-ben pedig az úgynevezett scratchben lett aranyérmes.
    A 256 km-es, rengeteg komoly emelkedővel és kockaköves szakaszokkal tarkított, 1913-ban útjára indított versenyre 800 ezer nézőt várnak a szervezők. Az indulók között lesz a címvédő, olimpiai és világbajnok svájci Fabian Cancellara is.