Székely Norbert: Lehetőség és álom számunkra a soproni torna

MH/MTI
2024. február 7. szerda. 12:25

„Alapvetően lehetőségként tekintünk erre a tornára, ami egyben álom is” – mondta az M1 aktuális csatornának. „Az agyam mondja az előbbit, hogy próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni belőle, a szívem pedig az utóbbit, hogy nagy álmunk valósulhat meg Sopronban. Gyerekkorunkban ott ültünk a tévé előtt, néztük az olimpiai közvetítéseket, szurkoltunk a vívóknak, birkózóknak, és remélem, most nekünk is megadatik, hogy egy valaki gyerekként nekünk szurkol majd, aztán felnőttként tovább viszi a magyar sport hagyományait.”

A szakvezető kifejtette, nagy a várakozás a csapaton belül, és olyan érzése van, mint amikor a vadlovak megpróbálnak kiugrani a karámból.

„Az utolsó csepp vérüket is odaadnák ezért a sikerért, eszméletlenül koncentráltak, és megpróbálnak mindent alárendelni ennek a lehetőségnek, ennek az álomnak. Sajnos nekünk van a legkevesebb időnk ráhangolódni a selejtezőre, ez a lebonyolítás komoly hátránya, de én azt tanultam édesapámtól, hogy mindennek van előnye és hátránya is. Ez a csapat már sok mindent megmutatott magából, és hiszem azt, hogy még tud olyat mutatni, amire felkapja a fejét a világ, és nem csak az európai játszótéren leszünk jók” – jelentette ki Székely Norbert, majd rátért a válogatott játékosok egészségi állapotára: „Hála Istennek mindenki egészséges, Juhász Dorka nem sérülés, hanem vírusos megbetegedés miatt nem játszott a hétvégén az olasz klubjában. Aho Ninának kicsit fáj a térde, és másoknak is vannak kisebb-nagyobb problémái, de ekkora terhelés mellett nem létezik, hogy ne fájjon valahol.”

A kapitány közölte, a motiváció nagyon magas szinten van a csapatban, ezért hisz abban, hogy a lehetőségeikhez képest a maximumot tudják nyújtani.

„A sikerhez az kell, hogy hozzuk azokat a dolgokat, amelyeket az elmúlt években begyakoroltunk, emellett komoly mentális erőre is szükségünk lesz” – tette hozzá.

A magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic Arénában, amely a korábbi Euroliga négyes döntőkhöz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, akkor negyedikként zárt Moszkvában.

A soproni torna mérkőzéseit élőben közvetíti felületein az M4 Sport.

A válogatott 12 fős kerete az olimpiai selejtezőre:
—————————————————
Aho Nina (DVTK Hun-Therm), Dombai Réka (Serco UNI Győr), Dubei Debóra (Serco UNI Győr), Goree Cyesha (Serci UNI Győr), Határ Bernadett (Salamanca, spanyol), Horváth Bernadett (TARR KSC Szekszárd), Juhász Dorka (Schio, olasz) Kányási Veronika (DVTK Hun-Therm), Kiss Virág (Mersin, török), Lelik Réka (DVTK Hun-Therm), Studer Ágnes (Carolo Basket, francia), Varga Alíz (Sopron Basket)

A soproni selejtezőtorna programja:
———————————–
csütörtök:
Spanyolország–Japán 16.30
MAGYARORSZÁG–Kanada 19.00
péntek:
Kanada–Spanyolország 15.30
MAGYARORSZÁG–Japán 18.00
vasárnap:
Kanada–Japán 15.00
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 17.30

Írta a Magyar Hírlap