Szép kis béremelést kapnak az orvosok

Jelentős béremelést kapnak az orvosok, és más egészségügyi dolgozók fizetését is emelik.

A teljes munkaidős orvosok és szakgyógyszerészek bruttó 107 ezer forintos alapbéremelést kapnak ősztől, jelentette be Balog Zoltán miniszter csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. Ezenfelül Balog 2017-re további bruttó 100 ezer forintos emelést helyezett kilátásba, ami már elég komoly béremelési hullámnak számít.

Novembertől a rezidensek és a kórházi gyógyszerészek bruttó 50 ezres emelést kapnak. Az egészségügyi szakdolgozóknak szeptemberre új bértáblát dolgoznak ki, fizetésük bruttó 10-30 ezer forinttal nő. Ez valamivel több mint 25 százalékos emelést jelenthet. Ezen túl 2019-re fokozatos emelésekkel majdnem megdupláznák ennek a csoportnak a fizetését.

Szép kis béremelést kapnak az orvosok

Mindez két év alatt 100 milliárdos kiadást fog jelenteni az államnak, 87 milliárdot 2017-ben. „A fedezet, az ott van” – mondta el erről Balog, pontos számokat azonban csak a következő napokra ígért.

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS