Szép volt gyerekek!

A csütörtöki napon a somorjai Hippodrom arénában a gyermek korosztályé volt a főszerep. Tizenkilenc ország állított csapatot az idei díjugrató Európa-bajnokságon, ahol ifj. Kövy András szövetségi kapitány is bizakodhatott, hiszen a magyar gyerekek a nyolcadik helyen folytatták az elődöntő után a versenyt. A csapat első lovasában, Hóman Grétában ezúttal sem csalódtunk, aki az első fordulóban hibátlanul lovagolt, a második fordulóban 28 századmásodperccel túllépte az alapidőt, így egy hibaponttal ért célba.

grand-prix-sikerek-kiskunhalason-1

Második lovasunk, Tóth Ninetta Planktonnal, szép hibátlannal kezdett, majd a második körben tizenhat hibaponttal végzett.

18622174 1882830865262236 8485005690942478637 n

Pataki Anna Dorottya az első körben nem találta az összhangot Hannibállal, de másodszorra egy fontos hibátlannal segítette Magyarország gyermek válogatottját. Záró lovasunk, Janik Anna ezúttal nyolc és négy hibaponttal lovagolta le a két fordulót A magyar válogatott nagy örömünkre bekerült az első tízbe, ahol a második fordulóban javítva, összesen tizenhét hibaponttal a kilencedik helyen zárt. Egyéni lovasunk, Sólyom Bori Luca Agropoint Contaro II-vel két szép pályát mutatott be, aminek a végén négy-négy hibaponttal zárta a középdöntőt.

19389513 1433034956719844 1954720603 n

Az aranyéremért való összevetésben Nagy-Britannia szerezte meg az Európa-bajnoki aranyérmet megelőzve Belgiumot. A bronzéremért is két csapat vetett össze, ahol a dánokat meg tudta előzni Lengyelország, így a Közép-kelet európai régiónak szerezte meg a bronzérmet. A gyermek Európa-bajnokság szombati, harminc fős döntőjébe Hóman Gréta tizenhatodik helyen várja a folytatást.

Reggel a füves arénában, a fiatal lovas korosztályának középdöntőjét Hollé Sára Clintusszal teljesítette, így a pénteki második fordulóban starthoz állhat.

Gratulálunk a gyermek válogatottnak!

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS