Szerbajnokság előtt

Szertorna.jpgKét ellenőrző felmérőn már túl van a magyar férfi tornász válogatott, ám az idei első igazi megmérettetés március 11-én, vasárnap a Tornacsarnokban 10.30-kor kezdődő szerbajnokságon vár a versenyzőkre.

A válogatott jelenleg a tatai edzőtáborban készül, Karácsony István szakmai igazgató szerint a felkészülési időszaknak megfelelően mindenki jó formában van, pozitív magatartásról és komoly küzdeni akarásról, szakmai fejlődésről tanúskodtak az eddigi ellenőrzők.

A szerbajnoksággal megkezdődik a válogatók sorozata a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, a szerbajnokság mellett a szombathelyi magyar nemzetközi bajnokságon, az Európa-bajnokságon és a magyar bajnokságon elért eredmények számítanak majd. A stuttgarti vb-n egyébként három tornász indulhat – várhatóan Berki Krisztián lovon, míg összetettben Gál Róbert és Hetrovics Marcell aspirál, de a válogatókon természetesen a fiatalabbak, így Czingli László, Szalontai István és Szilágyi András is szóhoz jut majd, ráadásul a szakmai igazgató szerint a felmérőkön mindannyian jó benyomást keltettek.

A szerbajnokságon Gál Róbert, aki már teljesen felépült tavalyi Achilles-ín sérüléséből, mind a hat szeren rajthoz áll, ráadásul korláton, gyűrűn és talajon átalakított gyakorlatokat mutat be. Hetrovics Marcell is mind a hat szeren indul. Berki Krisztián először adja elő a nagyközönségnek új lógyakorlatát, amely jelenleg a leganyagerősebb a világon, ha minden elemet megcsinál, 6.7 a kiinduló pontszám.

A tavaszi szezonban a hazai versenyek mellett több nemzetközi megmérettetés is vár elsősorban Berkire, Gálra és Hetrovicsra: Párizsi Világ Kupa (március 16-19.), Cottbusi VK (március 22-26.) Szlovén VK (április 12-16: ide a tervek szerint Berki és Hídvégi Vid, továbbá Czingli László utazik, mivel Gál, Hetrovics és Szalontai a nyílt francia bajnokságon vesznek részt), amsterdami Európa-bajnokság (április 22-30.) és Genfi VK (május 10-14.).

Dr. Karácsony István, szakmai igazgató: „ Örvendetes, hogy minden versenyző egyre jobb formát mutat, a közös edzéseknek és az ellenőrzőknek tényleg az a célja, hogy felmérjük, ki, milyen állapotban van. Berkinek fantasztikus az új gyakorlata, szinte hibátlanul mutatta be legutóbb, ha akkor éppen egy vb lett volna, jó eséllyel pályázott volna az első helyre. Hetrovics mind a hat szeren jó formát mutatott, Gál az első ellenőrzőn kicsit gyengélkedett, de a másodikon már nagyon jó formában volt. Jómagam is kíváncsian várom az első idei megmérettetést.”

Berki Krisztián: „ Bízom benne, hogy az új gyakorlatot már teljes egészében sikerül bemutatnom most a szerbajnokságon, szeretném az olló egész fordulatot kézállásba feltenni, s akkor biztos a 6.7-es kiinduló pont. Ha nem jön össze, a legrosszabb esetben is 6.5-ből indulok, ez már alapban egy tizeddel jobb, mint a tavalyi kiindulóm. Edzésről edzésre egyre jobban megy a gyaki, kíváncsian várom a párizsi VK-t, hogy a nemzetközi zsűri hogyan értékeli ezt a látványos elemet. A cél természetesen a világbajnoki arany, hiszen csak ez hozhat olimpiai kvótát. Az egri Tanárképző Főiskolán egyébként sikeresen letettem félévi vizsgáimat, egyedül talán a futball gyakorlati vizsgával volt kisebb gondom, a fejelés kevésbé ment, de összességében ez is sikerült. Jelenleg a tornáé a főszerep.”

Gál Róbert: „ Szinte teljesen jó a lábam, így végre bátran gyakorolhatok kedvenc szereimen, az ugráson és talajon is. Az ugrás és a ló nem változott, a többi átalakult. A felkészülés részben hullámzó volt, de most már a jó időszakomat élem. A Világ Kupákon négy szer, talaj, ugrás, gyűrű, korlát jöhet szóba, az adott időszaknak megfelelően variálunk majd, mikor, hol indulok. Összességében persze a hat szer a cél, hiszen összetettben lehet kvalifikálódni.”

Női torna – Korcsmáros felépült, Böczögő jó formában

Jó hír, hogy a nőknél felépült térdsérüléséből Korcsmáros Enikő, aki így vasárnapi szerbajnokságon már korláton és gerendán is indul. Draskóczy Imre korábbi szövetségi kapitány, jelenlegi Héraklész-vezetőedző szerint a szerbajnokságon a korábbi Vk-győztes Gombás Laura vesz részt a legnagyobb eséllyel, várhatóan csak korláton szoríthatja meg Korcsmáros. A Mesterfokú győztese, Böczögő Dorina a juniorok között indul, idehaza a magyar nemzetközi bajnokságon kap lehetőséget a felnőttek között való indulásra, hiszen az olimpiai kvalifikációs vb-n ő indulhat a legnagyobb eséllyel. A nőknél szintén három induló lehet – Böczögő, Gombás és Korcsmáros aspirál a helyekre. A hazai viadalok mellett az már bizonyos, hogy a Cottbusi VK-n Korcsmáros és Gombás is képviseli a magyar színeket.

Draskóczy Imre: „ Egyelőre mindenki az időszaknak megfelelő formát mutatja, örvendetes, hogy Korcsmáros vissza tudott térni. Böczögő a legtöbb versenyen kora miatt csak a juniorok között versenyezhet, de természetesen a hazai nemzetközin Szombathelyen lehetőséget kap a felnőttek között, hiszen az olimpiai kvalit is majd ott kellene kivívnia.” (www.sportfm.hu)

XLsport