Szerbia a világválogatottat is legyőzte

gocic-nikic

A belgrádi gálamérkőzésen a szerb válogatott a magyarokkal felálló világválogatotton is túllépett.

gocic-nikic

Méltó búcsú Nikicstől és Gocicstól (fotó: Novosti.rs)

Zsivko Gocics és Slobodan Nikics búcsúmérkőzésére került sor a belgrádi Tasmajdan uszodában. A szerb olimpiai, világ-, és Európa-bajnok együttesnek a világválogatott volt az ellenfele, ahová három magyar játékos is meghívót kapott, Varga Dániel, Varga Dénes és Madaras Norbert személyében.

Mint ismeretes, a két sztár – Rio után visszavonult a csapattól –  a 15 éves válogatottságuk során 55 érmet szereztek. Zsivko Gocics 362 mérkőzésen játszott, 207 gólt lőtt és 26 medáliát nyert, míg Slobodan Nikics 355 találkozón, 354 találatot szerzett valamint 29 érmet nyert, utóbbi rekordnak számít.

A mérkőzés előtt és után igazi gálahangulatot teremtettek a szervezők, amit 14-12-re nyert meg a szerb válogatott.

A világválogatott kerete:

Hrisztosz Afrudakisz (görög), Mladan Janovics, Aleksandar Ivovics, Predrag Jokics, Milos Scepanovics (montengrói), Marko Avramovics, Slobodan Soro (szerb), Paulo Obradovics, Luka Loncsar (horvát), Lukas Seman (szlovák) Varga Dániel Varga Dénes, Kis Gábor, Madaras Norbert.

részletek később…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS