Szerbia nagy falat volt – vereség a szegedi uszodaavatón

Az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 13-10-re kikapott az olimpiai bajnok szerb együttestől a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén.Fotó: MVLSZ.hu / Derecsényi István

Ezzel a nézők nélkül megrendezett találkozóval avatták fel a Modern Városok Programjának keretében felépült szegedi Tiszavirág Sportuszodát.

A két válogatott napok óta közösen készül, így nagy meglepetésekre nem lehetett számítani.

Mindkét csapat rögtön emberelőnyös szituációval kezdhetett, de csak a vendégek értékesítették a fórt. Magyar részéről Mezei Tamás “avatta fel” az uszodát egy kiváló centergóllal akcióból. Nem sokkal később a pályafutása első felnőtt válogatott mérkőzésén vízbe ugró, szegedi Sánta Dániel egy csodálatos góllal tette le névjegyét. Gyorsan jött a szerb egyenlítés, majd Manhercz Krisztián is a felső lécet használva talált be. Az értékesített szerb ötméteres után Gyárfás Tamás pillanatai következtek, két remek lövésből növelte az előnyt. A szerbek Nikola Dedovic góljával szépítettek kevesebb mint fél perccel a negyed vége előtt, de a slusszpoén a magyaroké volt, a másik debütáns Burián Gergely pókhálózta ki kiszorított szögből a jobb felső sarkot.

Hasonlóképpen folytadódott az összecsapás, Zalánki Gergely pattintott bombája újfent a felső lécről vágódott a hálóba. Filip Filipovic találatával zárkóztak a szerbek, de Gyárfás szélről eleresztett balkezesére megint nem találták a választ a vendégek, majd Milos Cuk csodálatos csuklómozdulatára minden bizonnyal tapsolt volna a közönség.

A harmadik negyedben a szerbek jóval szorosabb védekezésre váltottak, de a magyarok is hatékonyabbak voltak hátul, ugyanakkor egy hatalmas hiba miatt döntetlenről vághattak neki az utolsó nyolc percnek.

Sejteni lehetett, hogy ebben a szakaszban már szó sem lehet barátságos mérkőzésről, ennek eredményeképpen a Szolnokon csapattárs Filipovic és Angyal Dániel akaszkodott össze kiállítást érően. Cuk újabb parádés megmozdulását követően már a szerbeknél volt az előny, Andrija Prlainovic harmadik találatával pedig már kettővel vezettek a vendégek. A Sánta által kiharcolt büntetőt Manhercz a kapufára lőtte, a túloldalon pedig Radomir Drasovic találata bő három perccel a vége előtt lezárta a legfontosabb kérdést.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a találkozót követően elmondta, nagyon örült a kezdésnek, de a végére a szerbek bedarálták kissé összeomló csapatát. Hozzátette, egy kicsit több koncentrációval talán közelebb lett volna egymáshoz a két együttes a végjátékban.

Mindkét gárda részvétele már biztos a tokiói olimpián, melynek csoportsorsolását vasárnap, a rotterdami kvalifikációs torna zárultával rendezik. A 18.30 órakor kezdődő eseményt, a Magyar Vízilabda Szövetség élőben közvetíti.

   Eredmény:
Magyarország-Szerbia 10-13 (6-4, 2-2, 1-3, 1-4)
Gólszerzők: Manhercz, Gyárfás 3-3, Mezei, Sánta, Burián, Zalánki 1-1, illetve Prlainovic 3, Drasovic, Cuk 2-2, Randjelovic, Dedovic, Filipovic, Pijetlovic, Mitrovic, Vucinic 1-1

(MTI-vizipolo.hu)