Szereljük ki a rádiót az autóból!

F1

2016. július 12. kedd, 20:50

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

Több prominens F1-es személyiség megszólalt Nico Rosberg precedens értékű silverstone-i büntetésével kapcsolatban – egy dologban mindenki egyért: ez a szabályozás így nincs rendjén.

Nico Rosberg silverstone-i büntetését követően ismét megélénkült a rádiós tiltásokkal kapcsolatos vita: mint emlékezhetünk, a németet egy tiltottnak minősített üzenet miatt 10 másodperccel hátrasorolták, aminek következtében visszacsúszott a harmadik helyre Max Verstappen mögé – emellett, mint Pat Symonds kiemelte, a korlátozás akár veszélyes helyzeteket is teremthet, ahogy az történt Sergio Perez esetében Ausztriában.

A Mercedes hivatalos közleményében a következőket írta ezzel kapcsolatban: „A következő hetekben újabb tárgyalásokat folytatunk majd az F1 vezetőivel a sportág túlszabályozásával kapcsolatban” – olvashattuk, míg egy mérnök jóval határozottabban fogalmazott a Twitteren, nevetségesnek nevezve a korlátozást, majd hozzátette: „Ha Nico büntetést kap emiatt, akár ki is vehetjük a rádiót az autóból, hogy súlyt takarítsunk meg vele.”

John Watson, az egykori F1-es pilóta hasonlóan szarkasztikusan fogalmazta meg véleményét: „El kellene gondolkozniuk azon, hogy teljesen betiltják. Tiltsák be az egész hóbelevancot, vegyék el tőlük a rádiót!” David Coulthard kicsit visszafogottabb volt, de ő is hasonló véleményen van: „Ennek nincs helye a sportágban. Bernie Ecclestone szerint mindenfajta nyilvánosság jó, de tényleg szükségünk van ekkora frusztrációra?”

pitwall

Ezek után aligha meglepő, hogy még a büntetésből profitáló Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is kritikusan áll a korlátozáshoz: „Úgy gondolom, hogy ez a szabályozás a szemétre való… Ha viszont csak ekkora büntetés jár érte, akkor rengeteg üzenet jön majd, azt számításba véve, hogy megér-e ez az információ öt másodpercet vagy sem… A kérdés csak az: tényleg ilyen szabályokra van szüksége a Formula-1-nek?”

Forrás: www.formula.hu – RSS