Szerencsés tizenhárom

Nemes Milán és Nagy Ádám is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a felnőttbajnokság 26. fordulójában. Ismét csak 13 fiatal kapott szerepet, de egy-két kivételtől eltekintve nem lehetett panasz a játékukra. Bozsik Péter szerint a két említett játékos mellett Németh Márió és Medgyes Zoltán is komoly jövő előtt áll.

Nagy-Pál Tamás Sorozatban a harmadik olyan NB I-es fordulót zártuk, amikor összesen tizenhárom 1995. január elseje után született labdarúgó lépett pályára. Ez a szám nagyon kevés (ősszel volt 20 is), ugyanakkor az ismét elmondható, hogy többségük meghatározó szerepet töltött be csapatában.

Nagy Ádám2

Nagy Ádám (99)  •  Forrás: vasasfc.hu

A lila-fehérek csatája, vagyis a Békéscsaba és az Újpest (1-0) összecsapása volt az egyetlen, ahol nem kapott lehetőséget U20-as futballista.

Diósgyőrben annál inkább, hiszen a hazai csapatban Nemes Milán (19), a Haladásban pedig Medgyes Zoltán (20) volt a kezdő tizenegy tagja. A miskolciak pályaedzője, Pisont István egy hete honlapunknak elmondta: a szélső védőként játszó Nemes egyelőre a vártnál kevesebbet segíti a támadásokat. Ezúttal erre sem lehetett panasz: Barczi Dávidnak adott gyakorlatilag gólpasszt, de Király Gábor bravúrral védett. A fordulás után Elek Ákost is helyzetbe hozta, gól abból sem lett, de még így is 3-0-ra nyert a DVTK. Medgyes is próbálkozott becsülettel, először gyenge lövésével, aztán sokkal jobbal, de Ivan Rados nagyot védett. Ismételhetett volna, ha éppen Nemes nem tisztáz előle. Németh Márió (20) csak csereként kapott lehetőséget, lelkes volt, de sok mindenre nem maradt ideje.

SZAKÉRTŐNK: Bozsik Péter, korábbi szövetségi kapitány
„Nemes nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Stabilan védekezett, és különösen tetszett, hogy a támadásokból is kivette a részét, jó ütemben kapcsolódott be. Engem meggyőzött. Medgyesről nagyon sok jót hallottam az elmúlt hetekben, de ezen a meccsen mindezt nem láttam viszont. Bár nem lógott ki lefelé ebből a Haladásból. Az látszott, hogy mozgékony, gyors, de a higgadtság hiányzik belőle. Ezt mutatta, amikor 2-0-nál kihagyta a ziccert, pedig újra meccsbe hozhatta volna a csapatot. Némethnek nagyon kevés ideje maradt, ráadásul sérülésből tért vissza nemrég. Ettől függetlenül, ha a fejlődése töretlen marad, akkor az átlag feletti játékintelligenciája, góljai és gólpasszai révén nagy értéke lehet a magyar futballnak.”

Tükörsima meccsen verte a Budapest Honvéd 2-0-ra a Paksot. Mondhatnák, hogy Bobál Dávid (20) ezúttal is magabiztos volt a védelemben, de csak félig lenne igaz, ugyanis gyakorlatilag semmi dolga nem akadt. Nem úgy Lenzsér Bencének (20) a másik oldalon, aki többször nem bírta tartani a lépést a kispesti támadókkal. A kapuban a szezonban másodszor Székely György (20) kezdett, aki a második gólban benne volt, de Csertői Aurél vezetőedző is inkább pechesnek nevezte azt a találatot, és a fiatalt, mint csapata egyetlen tűrhető teljesítményt nyújtó labdarúgóját emelte ki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Az elmúlt két fordulóban csereként gólt szerző Hahn János (20) ismét húsz percet kapott, de ezúttal nem tudott új színt vinni csapata játékába.

A Puskás Akadémia Sallai Rolanddal (18) a soraiban fogadta a fiatalok nélkül játszó Videotont (0-0). Két lövése is volt, amelyek igazán nagy veszélyt nem hordoztak magukban. A csereként beállt Zsótér Donát (20) kitűnően tekerte középre a mérkőzés utolsó szögletét, de a társai nem tudták a kapuba juttatni a labdát.

A Vasasban Vida Máté (20), a Ferencvárosban Nagy Ádám (20) volt kezdő. Utóbbi örülhetett és nemcsak a 4-1-es sikernek, hanem, hogy a második gól előtt tanári labdát tálalt Seszták elé, ráadásul a végeredményt beállító tizenegyes előtt is ő ugratta ki Nagy Dominikot – talán a legjobb tavaszi teljesítményt láthattuk tőle.

SZAKÉRTŐNK: Bozsik Péter, korábbi szövetségi kapitány
„A Vasas játéka kimerült a védekezésben, keveset birtokolták az angyalföldiek a labdát, támadásaik esetlegesek voltak. Vida így nem tudta megmutatni, mennyire képzett technikailag. Nagy Ádám a szezon elején úgy robbant a magyar futballba, ahogy senki sem az elmúlt években. Nagy a munkabírása, rengeteget fut, megvan a sebessége és technikailag is képzett. Nem véletlen, hogy több külföldi klub is figyeli. Nagyon rég láttam itthon, hogy valakiben a futóteljesítmény és a játékképesség keveredjen. Nálunk, sajnos, különváltak a rakkolós és a finom, pengés stílus. Az utóbbinak a képviselői nem szeretik  kivenni a részüket a mezőnymunkából. Nagy Ádámban mindkét pozitívum megtalálható.”

A Ferencváros bajnoki címet ünnepelhetett volna, ha az MTK nem győzi le 1-0-ra a DVSC-t. Bár Gera Dániel (20) kétszer is próbálkozott beadással és még helyzete is akadt, a gólt elképesztő, burleszkbe illő kapusbaki előzte meg.

HÉTRŐL HÉTRE 
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott.
6. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1218 percet játszott.
7. FORDULÓ: 11 csapatban 20 játékos összesen 1242 percet játszott.
8. FORDULÓ: 9 csapatban 12 játékos összesen 832 percet játszott.
9. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1214 percet játszott.
10. FORDULÓ: 11 csapatban 19 játékos összesen 1079 percet játszott.
11. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1157 percet játszott.
12. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1124 percet játszott.
13. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 992 percet játszott.
14. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1175 percet játszott.
15. FORDULÓ: 11 csapatban, 17 játékos összesen 1085 percet játszott.
16. FORDULÓ: 11 csapatban, 15 játékos összesen 927 percet játszott.
17. FORDULÓ: 10 csapatban, 19 játékos összesen 965 percet játszott.
18. FORDULÓ: 10 csapatban, 15 játékos összesen 940 percet játszott.
19. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1069 percet játszott.
20. FORDULÓ: 7 csapatban, 13 játékos összesen 697 percet játszott.
21. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 998 percet játszott.
22. FORDULÓ: 10 csapatban, 14 játékos összesen 984 percet játszott.
23. FORDULÓ: 9 csapatban, 14 játékos összesen 903 percet játszott.
24. FORDULÓ: 9 csapatban, 13 játékos összesen 807 percet játszott.
25. FORDULÓ: 9 csapatban, 13 játékos összesen 814 percet játszott.
26. FORDULÓ: 8 csapatban, 13 játékos összesen 838 percet játszott.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA 
Németh Márió (Haladás) 6 gól, Hahn János (Paks) 4 gól, Balogh Norbert (DVSC) 3 gól, Lenzsér Bence (Paks), Viczián Ádám (Békéscsaba) 2-2 gól, Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Osváth Attila (Vasas), Zsótér Donát (Puskás), Sejben Viktor (Videoton), Bobál Dávid (Honvéd) 1-1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK 
1. Bobál Dávid (Honvéd) 2243 perc, 2. Sallai Roland (Puskás) 2017 perc, 3. Nagy Ádám (FTC) 2042 perc, 4. Lenzsér Bence (Paks) 1890 perc, 5. Vida Máté (Vasas) 1785 perc, 6. Németh Márió (Haladás) 1653 perc, 7. Berecz Zsombor (Vasas) 1478 perc, 8. Balogh Norbert (DVSC) 1452 perc, 9. Nemes Milán (DVTK) 1440 perc, 10. Gera Dániel (MTK) 1426 perc, 11. Gazdag Dániel (Honvéd) 1103 perc, 12. Kitl Miklós (DVTK) 1073 perc, 13. Hahn János (Paks) 989 perc, 14. Viczián Ádám (Békéscsaba) 948 perc, 15. Osváth Attila (Vasas) 828 perc, 16. Varga Szabolcs (MTK) 685 perc, 17. Sallói Dániel (Újpest) 657 perc, 18. Medgyes Zoltán (Haladás) 724 perc, 19. Szalai Dániel (Békéscsaba) 297 perc, 20. Asztalos Dávid (Paks) 270 perc, 21. Kővári Róbert (Paks) 222 perc

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS