Szeretettel köszöntjük a 90 éves mesteredzőt, dr. Ormai Lászlót!

A magyar sportélet hihetetlenül gazdag egykori és jelenlegi világklasszisokban. Az asztaliteniszre szűkítve a felsorolást, Barna Viktor, Farkas Gizi, Sídó Ferenc, Berczik Zoltán, Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor – és a sor koránt sem teljes. A hiányzók közül most egy név mindenképpen ide kívánkozik és nem csak azért, mert dr. Ormai László – a magyar sport Laci bácsija – ma 90 éves. A kiváló szakember ugyanis azon nagyon kevesek közé tartozik, aki edzői, szervezői és sportvezetői pályája során valóban legalul kezdte munkálkodását és a világszínvonal sok éven át az ő csapata, a Statisztika Petőfi SC nevével kezdődött. A 40 hazai bajnoki cím és a Bajnokcsapatok Európa Kupája huszonötszörös elnyerése semmilyen, egyéb magyarázatot nem igényel.

Dr. Ormai László (fotó:jochapress)

Ahogy az nagyon sokszor lenni szokott: az aktuális főszereplő nem abban a sportágban kezdte pályafutását, amelyben végül világraszóló sikereit elérte. Miként például a súlylökőként indult Széchy Tamás, a későbbi világhírű úszóedző – úgy Laci bácsi is – kitérővel lett az asztalitenisz elkötelezettje. Pesterzsébeti grundfocistából az ESMTK játékosaként ifjúsági válogatott kerettagságig jutott. Ám a számos, elszenvedett bokasérülés mellett a Közgazdasági Egyetemen mindinkább az asztalitenisz került előtérbe. Ott már nem csak játszott, hanem szervezett és középiskolások pingpongját is támogatnia kellett. Amikor 1954-ben a Statisztikai Hivatal (KSH) dolgozója lett, magától értetődött, hogy ott is szervez egy csapatot. Közben még néhány évig a KSH NB III-as labdarúgó csapatában is rúgta a labdát.

A hivatal folyosóján tartott kezdeti edzések minőségi ugrást eredményeztek: 1958-ban a feljutásról az élvonalba döntő meccsen kolléganője és egyben akkor legjobb játékosa, Komlódi Etelka minden meccsét megnyerte, ezért ígéretét betartva feleségül vette, akivel immár 64. éve házasságban élnek. Az NB I-es tagság idején kezdett el igazán foglalkozni a fiatalokkal. A mindenkori Statisztika PSC-ben elsősorban a saját nevelésűek állhattak asztalhoz (Kisházi Bea, Magos Judit, Lotaller Henriette, Szabó Gabi, Papp Angéla és a többiek), az elkerülhetetlen átigazolásoknál pedig még arra is ügyelt, hogy lehetőleg különböző stílusú játékosok kerüljenek hozzájuk. A Laci bácsi által formált jó csapatszellemnek is része volt abban, hogy olimpiai bajnokot is (a kínai Cseng Jinget) évekre a Marczibányi téren tudtak tartani. A kínai világklasszis ott lakott egy szobában, a speciális szakács szerepét pedig Laci bácsi felesége töltötte be. Ezt a szellemet és eredményességet erősítette az orosz Irina Palina, majd később a vajdasági származású Boros Tamara is.

Laci bácsi úgy teremtett jó hangulatot, hogy közben játékosai legtöbbjével sikerült elfogadtatni a kemény és következetes munkát is, akiket mindmáig gyerekeiként tart számon. Mindenkiből igyekezett a maximumot kihozni. A kevésbé tehetségesnek tartott Kisháziból világklasszist nevelt, Oláh Zsuzsa is a megbízhatóságot képviselte, a rendkívül tehetséges Papp Angélában viszont sok „benne maradt”, miként Szabó Gabi is sokkal többre vihette volna. A hatszoros Európa-bajnok Magos Juditot pedig férjével, Havas Ferenccel volt, állandó rivalizálása fékezte.

Laci bácsi folyamatosan képezte magát, tudását pedig a lehetséges módokon igyekezett tovább is adni. Az edzőképzésben fél évszázadon keresztül aktívan vett részt. Egyik tanítványa, Fülöp István 2000-ben vette át a „Stat” edzői tennivalóit, de az irányítás továbbra is az ő kezében maradt.

Az edzőképzésben való folyamatos részvétele során fontos feladatokat látott el. Előbb 1991-ben az OTSH akkori elnöke, Gallov Rezső felkérésére a Mesteredzői Kollégiumot alapította meg, majd az 1993-ban életre hívott Magyar Edzők Társaságában (MET) is komoly érdemei vannak. Dr. Tihanyi József lemondását követően őt választották elnöknek, amely megbízatását két évtizeden keresztül megelégedésre el is látta. Ezen időszakból kiemelt fontosságúnak tartja, hogy Schmitt Pállal együtt írták alá az olimpiai járadéknak a nevelőedzőkre történő kiterjesztési kérelmét. Előbb elnökként, majd 2013-tól örökös tiszteletbeli elnökként utódjával, Molnár Zoltán MET-elnökkel együtt is igen sokat tett és tesz a szervezet folyamatos erősítéséért.

Dr. Ormai László és Molnár Zoltán (fotó:jochapress)

Az idő előrehaladta ellenére is mindmáig nyitott és érdeklődő tudott maradni, amiben a „statisztikás” gyerekeivel való, folyamatos kapcsolata nagy motivációs erő számára. A 2006-ban 25. BEK-győzelmére, majd 2008-ban kiharcolt 40. bajnokságára természetesen örömmel emlékezik. Azt viszont némi szomorúsággal éli meg, hogy papíron 2013 óta a Magyar Asztaliteniszezők Szövetségének tiszteletbeli elnöke, ám azóta mindössze egyszer hívták meg, véleményére pedig kategorikusan nem tartanak igényt. Annál inkább örül annak a folyamatos kapcsolatnak, amely a MET-hez mindmáig fűzi. Ahol hasznosnak érezheti magát, ahol a felmerülő gondolatait, ötleteit, javaslatait mindig nyitottan fogadják.

A hosszú és tartalmas életpálya legfontosabb történéseinek felvillantása után csak azt kívánhatjuk dr. Ormai Lászlónak, Laci bácsinak, hogy éljen még sokáig aktívan, szeretetben és egészségben.

Isten éltesse!

(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)

 

 

 

Post Views: 48